– részletek –
zartART 25
a hangjáték.
amint fellengzősen előgurulnak
kerítésük öt drótja közül,
tornáznak a vonalak
vékony kötelei fölött, látszólag
zabolátlanul, ám mégis
a mester
könnyű kezétől
idomítva.
mint könnyű asszonyi léptek –
oly könnyeden
a hangokat odahelyezni, odatépdesni, a toll
alig győzi.
ez a pillanat az
égbe rugaszkodásé – –
és csend, a zene lánytestvére,
elindul
és szikrázik.
zartART 36
játszd nekem a halál dalát, halál!
táncoló bécs, teli temetővel,
gyászmenettel, pompás temetéssel.
a büszke király aranykoronával
nem a farsangi-, nem: a
gyászmenetben.
embercsont-furulyán
játszik és tovalibben
s a szemüres főt
felém fordítja – –
a fanyar oboahang.
a paripák ijesztő nyerítése.
a kiszabott végzet.
és zene,
színesen és sugárzón, mint templomablak
az örök hallgatás előtt.
zartART 40
négykezest játszik: amadé –
és ama koronás.
a sötét zeneszerző, az ő rettegett
barátja.
tovaviharzó kezekkel áramlik,
sötéten és szenvedélyesen.
a vágyak még nem múltak el…
az odatapadó testet letépni, a
testet letépni, leszakítani, hogy ne tapadjon a léthez.
a dóm súlyos harangzúgása, ütemadó
születéstől a sírig
a magányos finálé:
a haldoklás
brutális intimitása.
kukucskálódoboz: london 1765
szemből jövő forgalompokol
és hintók. és
toporzékolva és fújtatva és verődve
a fogatok, mint duettek, kvartettek, szextettek.
megvasalt kerekek
szikraszinkópái. fölöttük
tenorok és basszusok, szoprán
a piacokon és a sikátorokban, tutto
molto vivace. katonaszablyák
mögött
a kastély szürke hűvössége,
szigetcsönd.
(fordította: Balázs Ildikó)