Farkas Arnold Levente versei
A sárga császár leült egy dombra,
nem mondta, hogy lemondok, de
mindenki tudta, hozzátok a koronát,
szólt a sárkány az őszre mutatva.
A sárga herceg a domb tövében
játszott, nem várt semmit az élettől,
mit vár tőlem az élet, kérdezte
lelkét, hogy uralkodjak s lemondjak.
Úgy ült ott s úgy játszott a császár
s a herceg három nap s három
éjszaka, a negyedik nap hajnalán
nem jött föl az égre a nap.
**
Annyi a szín, s egy színnek annyi
árnyalata van, gondolta a sárga
császár, láttam pitypangot és láttam
tojássárgáját, most pedig sápadok.
A napba néztem, amikor sárga herceg
voltam, a napkorong sárgája volt
az utolsó, amit szemem karámjába
terelt tekintetem, azóta vak a pásztor.
A magam színét és színeváltozását
se látom, hatalmam alattvalóim
számára színpompás, számomra
színtelen, hogy fakó, csak álmodom.
**
Soha ne legyél szerelmes, ezt
a tanácsot adta fiának a sárga
császár, nézd meg, mi lett
belőlem, és nézd meg anyádat.
A sárga herceg megfogadta atyja
tanácsát, színében mégis
elváltozott, persze akkor még
nem ismertél, nem tudhatod.
Mire a trónra került, lila
császár lett a sárga hercegből,
lehetnél talán szerelmes,
annyi szín van a világban.