Illusztráció
vízfestékvörös róka rohant előttem át
és zöldbe borította lélegzetem lombjait de
fekete az éjszaka törzsét mintha hangyák lepték volna el
fényes mint a papír
az elfelejtett mesekönyv lapjain
a róka fut, lohol és lóg a nyelve a feketébe
szakad bundája vöröse
az égve hagyott lámpák fénye
távozik a fürdővízzel
és borzolja a róka szőre a szelet
hogy egyre hangosabban zúgjon
testem vörös tengere
hajnalra lompos farkam hullámzása
fektet majd a csönd partjára
hamarosan hazaérek
Ostya
Mondjam, hogy az elmosogatott napok tükröződő felületein
olyan tisztán jelentél meg, mint egy középkori Krisztus?
Talpad alatt víz, hátad mögött csillagok.
Vénséges vén sziluett. Ismerlek.
Ösztönösen, ahogy a porszemek
a fény-árnyék örvénylésben
megfeszülnek, megtestesülnek.
Mert por és hamu nem lehetsz.
Szomorú vagy, mint Jeruzsálem.
Olajfák sarjadnak elhullajtott szavaidból,
de éjjel ablakom lecsorgó üvegén az eső
gótikus templommá szentelte szobámat.
Álmomban csokoládé voltam,
vérré olvadtam nyelveden.
Jézusról beszélek, és az áldozás
feltétlen odaadása egyértelmű, értheted.
Vagy írhatom azt, hogy tűz és pokol a te neved.