A kezed
(lehet, hogy már volt szó róla)
Nézem a kezed,
nincs semmi különös a mozdulatban,
ahogy a toll mozog az ujjadban,
oly mindennapi; semmi érdekes,
a szokásos napi jegyzetek,
s közben annyira jó,
melegen nyugtató,
hogy nézem a kezed.
Ablakból
Összehajol dió, tuja, orgona, tamariszkusz,
opálos ködben a csipke dér-zúzmara, mint a mirtusz.
Sűrű, zöld, vöröslő gally takarja
a szomszéd szürke tűzfalát.
Tuján, fenyőn hólepel,
s két ünnep közt a várakozás.
Csended, színed, mind ideköt,
elmenni végleg nem fogok,
lehetek bárhol, lélekben visszajövök,
nyugalmad hív. Most mégis elindulok.