Megérkezés
Este értem haza. A kert előtti fenyőfasor felett kamikáze-denevérek zuhantak a föld felé. Az egyik eltakarta óriási szárnyával a holdat.
Feltettem egy lemezt. A halk szonáta dallama lágyan úszott a lakásban. Lekapcsoltam a lámpát, és a gyertya meggyújtása után a nappali ablaka elé toltam öreg bőrfotelemet. A függönyt félrehúzva ráláttam a ház bejáratáig vezető, bronzmécsesekkel övezett útra. Kényelmesen hátradőlve a fotelból vártam az este utolsó felvonását.
Mielőtt a zenétől elszenderedtem volna, nyugtalanság kezdett gyötörni.
A pislákoló gyertyafény beszűkült saját, bizonytalan lángfala mögé, majd rövid haláltusa után kialudt. A lemeztű is a csend holtvágányára siklott…
Éjfél körül a rám nehezülő kábulat összezárta szememet és /talán/ álmomban sejtettem, hogy a házhoz vezető úton egy megtört test közelít; lassan, bizonytalanul, mint aki maga sem tudja hova tart. Gondoltam; egy elcsigázott vándor, de erőtlen léptei az első lámpatest mellé lökdösték. Az Ő vonásai rajzolódtak ki a féloldalasan vetődő fényben. Az eltelt néhány év alatt sokat öregedett, görnyedten tartotta ifjú testének templomát.
Valahol a környéken bujdoshatott. Nem mert visszajönni, egy erő cibálta ide. Bátortalanul nézte a tágas ablakot, legfeljebb csak remélte, hogy látom hazatérését.
Egy csapásra olyan lett minden, mint rég.
Macskák a padláson
Falu a háború után. A mezőn aknavájta kráterek, lebombázott házak, sebesülten csellengő gazdátlan jószágok.
Az egyik épségben maradt utcában lakott a hatvanöt éves, pirospozsgás arcú Mihákiné. A púposhátú özvegy kilószámra vásárolta fel a hentesüzlet aprólékait és nyesedékeit. Macskákat tartott a padláson.
Ha valami nem történt kedve szerint, akkor úgy feldühödött, hogy az incidens után még legalább öt percig hunyorgott és civakodott magában.
Amikor elérkezett az etetés ideje, létrán mászott fel a félszáz padláslakóhoz.
Mit bánom én, ha össze is szartok mindent, de szaporodjatok, és meg ne lógjatok valamilyen rafinált csellel itt nekem.
A szűkös hely ellenére paradicsomi állapotok uralkodtak odafenn. A macskák matracok, rongyok kuszaságában éltek, kedvükre sokasodhattak és ez a kényelem teljesítette ki számukra a tökéletes macskaidillt.
Mihákiné, a férje spórolt vagyona révén – vagy ki tudja miért? pompás anyagiakkal rendelkezett, nem koplalt, televízión nézte az esti műsort és a néha odatévedő unokáját is mindig megajándékozta, ám a gyermek sohasem mehetett le a szúrós vegyszerszagot árasztó pinceszobába.
A következő nap reggelén Mihákiné megetette macskáit, ő is bekapott néhány falatot, azután riadtan ránézett faliórájára.
Jézusom, már húsz perce ki kellett volna nyitnom!
Nyugtalanul terítette vállára sajátkötésű kendőjét és kicsoszogott az utcára nyíló, külön-bejáratú üzletéhez.
A boltocska kirakatában csodaszép foltos, fehér és szürke prémkabátok pompáztak.