Nagy György András: Héj, Egyedül

Lapszám, szerző:

Héj


A kivégzőosztag tagjai dinnyét ettek, szép, pirosbélű dinnyét. A magokat gondosan rámköpködték. Nem siettek, szép komótosan eszegettek.
A folyópart egyik fűzfájához voltam kötözve, ők a lugas hűvösébe húzódtak. Több, mint két métert kellett a dinnyemagoknak megtenniük, de jól céloztak a katonaurak. Ami természetes is, hiszen a mi országunkban rend van; hová jutnánk, ha a kivégzőosztag tagjai sem tudnának célozni?
A nap pont rám tűzött, ezért szóltam is nekik; nagyon rendesek voltak, az egyik ideadta a saját napszemüvegét, a másik meg lekent napolajjal.
Igaz, odajött egy harmadik és rávizelt a fejemre, merthogy fejjel lefelé voltam a fához kötözve, de érzésem szerint csak azért tette, mert olvasta a Tudományos Közlönyben, hogy a vizelet nitrogénvegyületeinek bőrrákmegelőző hatása van. És valószínűleg azért evett annyi dinnyét, hogy az én bőrrákomat minél jobban megelőzhesse.
Ahogy a dinnye fogyott, úgy nőtt a feszültség. Néhányan már befejezték, s megkezdték az előkészületeket a kivégzésemre. Alaposan kezet mostak, megfésülködtek, eligazították a bajuszuk, lekefélgették újdonatúj egyenruhájuk, s szarvasbőrrel mégegyszer gondosan áttörölgették a csillogó fegyvereket.
Aztán a dinnyehéjakat bedobálták a folyóba, majd engem belelőttek. Úsztunk szépen, vitt az ár, előttem a dinnyehéj, utána én. Tudtam, hogy nem méltó hozzám ez a helyzet, de nem akartam cserbenhagyni a fiúkat, hiszen csak akkor kapják meg a tripla prémiumot, ha holttestem valahol a határon túl kivetődik – de ez már magas politika…
Egyébként nem volt szép tőlünk, hogy még egy kicsi belet sem hagytak a héjban, mert lám én még most is az ő érdekeikkel törődöm: mert a tripla prémium nem semmi pénz, abból legalább húsz kéjnőt meg lehet kéjelni, és még mindig marad egy dinnyérevaló.
Na, mindegy, akkor úsztam a dinnyehéj után, s nem egy idegen ország hullaházában feküdtem, mint most. A víz az utolsó szemig lemosta rólam a dinnyemagokat. Hogy fognak csodálkozni jövőre az emberek, mikor a folyó két partja dinnyéssé változik…
Egyébként nem érdemlik meg. Ahogy unottan ott ültek a rakodópart alsó kövén, bámulták a nagy vizet, azt a randa dinnyehéjat észrevéve, engem figyelmen kívül hagyva…
Hányszor gondoltam a jó katonafiúkra, akik csak velem törődtek: ez segített teljesíteni a feladatot.
Azt hiszem még így is többet árultam el, mint amennyit szabadott volna, úgyhogy erről a témáról szót se többet.
Egyelőre különben is reinkarnációm foglalkoztat: hogy melyik évszázadba, hová, és mivé.
Van egy furcsa érzésem: vasúti pályaőr akarok lenni Szárszón.

Egyedül

Szobám falán szétmorzsolt bogár
Az öreg szekrény meg-megreccsen
Az asztalon egy csorba pohár
Én senkit így még nem szerettem

Összegyűrt papírok a földön
És egy szögön elfordult a kép
Hangod fáradt fülemben őrzöm
Alakod szédült szememben ég.

És a függöny susog a szélben
Nem érzem már tested mellettem!
Én aki soha még nem féltem
Félek ha egyedül kell lennem.