Nagypál István: Papa után, Csíny

Lapszám, szerző:

Papa után

 

a hó ma a kezembe markolt,

éreztem a hideg leheletét.

 

nem a hó volt.

mellettem egy

kutya a jeget nyalogatta,

szagolta, csóválta a farkát.

 

nem volt kutya,

ugatni is csak

a szomszédok pulija tudna.

 

a mama egyedül van már.

 

a lédi lábnyomát ricsi szagolgatja.

mama nem tud az ablakon kinézni,

fekszik az ágyban, messze van

a meleg. a kályha úgy áll. hűti a teret.

 

a hó elfedi a tavaszt. a papa

sírján.

 

Csíny

 

belenyaltam a krémbe,

ezt a mama sose hagyta volna.

fiacskám, minden gyerekkéz koszos,

mondta és a kezemet a víz alá dugta.

a papa nem a tévét nézte, már nem is tudom mit

nézhetett, nem emlékszem, de ült a fotelben.

ha meglátott bennünket, csak mosolygott.

én meg a papa mindig csínyen törtük a fejünket,

a mama volt a célpont. könnyű megijeszteni,

de hát, ilyenek a nagymamák.

a tréfa nem gyerekdolog, a papa fütyült egyet,

a mama be is csoszogott, hallgattunk némán,

és ahogy kell, megvártuk, amíg az ajtóig ér,

és elé álltunk. hol a leves, szóltunk rá.

ő csak a szívéhez kapott. morgott egyet,

s visszament a konyhába.

 

mama már az ágyban fekszik.

a földön ülve rajzolom azóta is:

a papát, magamat és a mamát.