Beszállsz minden hét elején;
mindenki megy körbe, de igazán
senki sem akarja, a napok
monotonitását a belenyugvás
összetartja. Nyakkendőt kötsz,
mintha fontos lennél, az egész
poroszos gyermekálom, végtelen
tárgyalásokon vagy −
protokoll dodzsemcsatákon.
Műanyag asztalokon alszol,
a töltőtoll a kezedben marad,
hétvégenként is bekérnek, ilyenkor
az engedelmességért szégyelled magad.
Néha azt gondolod, újra kezded,
egy-egy szombaton elutazol,
berúgsz, élni próbálsz, de legfőképpen unatkozol.
Hétfőn újra öltönyben ébredsz,
végül megint visszatérsz magadhoz − szürke bohóc
munka közben, a szerepedhez ragaszkodsz.
Menü