Nézem a képedet és a nyelvünkön gondolkodom. Hogy nem működik, vagy
sosem úgy, ahogy akarjuk. Nem tudom, hogy a testbeszéd nyelv-e (csak
hogy a nyelveink testbeszéde a legpontosabb).
Megint kávét iszom, hogy kitöltsem az időt. (Hideg vagyok, mint a radiátor az
üres albérletben.) Azt hiszem semmi nem illeszkedik ebben, még a hajamba
sem gubancolódik bele a kezed, ha beletúrsz. Soha nem beszélgettünk pontosan,
a lépcsőházban egyáltalán nem működött a nyelv, csak annyira, hogy mennemkell.
Te pedig mondtad, hogy akkor menj, és megcsókoltad a szemem.