Beszorul szempilláid közé
a fájdalom… És odaragad.
Szemed összeszükül. Görcsben az
ujjad. A mély, veszejtő csendben
idegeid és a telefon
spirálhuzala összeolvad.
A szorongás megakad a két
fogsorod közt. A soha el-nem
-hangzott neszeket is hallod…
Vársz. Gubódzol ősi pózba.
Sóhaj-patchwork takarókba.
Csak egy hívás.Vagy.Vágysz. Zsibbadsz.
Régóta nem jár feléd a szél. –
A tél is lassan…, lassan múlik…
A gondolat is…Nincs senkid.