Tóth A. Tamás: Orr-pör

Még a múlt században, sőt az elmúlt évezredben született. Ez persze nem olyan nagy kunszt, de annyit biztosan jelent, hogy nem mai csávó.
Amikor a szülész főorvos lemosta róla a természet mocskos lucskát, amely minden csodálatos létezés kezdeti velejárója, ijedten kapta a szája elé a kezét, mert a leltárban valami nem stimmelt. A zsinór ugyanis, mellyel életünk kezdetén a teremtés anyai ágán lógunk, nem a köldöknél kapcsolódott a kisemberhez, hanem – ó, szörnyűség és irgalom atyja ne hagyj el! – az orránál.
Mondhatja a józan olvasó, hogy ha már a természet nagymestere így elfuserálta rutinmunkáját, egy szakértő emberi kéz miért nem pofozta azt helyre. Sajnos a sokknak vagy ki tudja minek köszönhetően az a bizonyos kéz remegett és ahelyett, hogy sebészi pontossággal lemetélte volna az elhanyagolható méretű orr-férget, bizony jókora darabot hagyott meg belőle a természet csodás változatosságának legnagyobb dicsőségére.
A kis legény a keresztségben a Béci nevet kapta és nem csupán egy férfias orral, de egy tekintélyes ormánnyal lett gazdagabb.
A szülők nem keseredtek el, hiszen a tudomány jeles képviselői megvigasztalták őket, hogy köldökünk e korai dísze általában magától leszárad, így eme furcsaság is érett gyümölcsként fog lepottyanni egy közeli szép napon, és orrfúvás közben a zsebkendőben marad.
A természet azonban nem azért uralkodik felettünk törvényeivel, hogy azt tegye, amit tudós, pápaszemes orákulumok zengnek róla, hanem bizony a maga konok feje után ballag. Így az apró féreg, amely gazdája kedvétől függően hol egy mutatóujjra, hol egy férfiúi ékességre, hol pedig egy szimpla locsolócsőre emlékeztette a jámbor szemlélőt, nem mutatott semmi hajlandóságot a leszáradásra, sőt egyre szebben cseperedett.
Béci kezdetben az orr-nyúlványban semmi kivetni valót nem talált, ezért szürke hétköznapjai során kisebb-nagyobb feladatai teljesítéséhez a legnagyobb természetességgel használni kezdte. Hamarosan kanalat, villát fogott vagy a járóka rácsába kapaszkodott vele. A nyúlvány emiatt napról-napra combosodott, ügyesedett, miközben eltávolításának óhaja úgy enyészett el, akár férfiszemérem a gőzfürdőben.
Az isteni krónikás nem is jegyzett föl számottevő boldogtalanságot a Béci sorsáról szóló nagykönyvbe egészen addig, amíg óvodába nem kezdett járni. Az első nap az oviban sajnos azonnal meghozta a teljes összeomlást.
Sokan tudnak fájdalmasan és undok módon kritizálni, de egy kisgyermeknél nagyobb kritikussal nem találkozhatunk. A támadás egy kislány felől érkezett, amikor Bécit meglátva felkiáltott: – Jaj, de egy ronda elefánt vagy!
Hősünk mécsese ezer darabra törött. Ezután a csodás nyúlvány lepipálhatta volna akár a világ legnagyobb karmesterét, festőjét vagy legügyesebb zsonglőrjét, akkor sem kaphatott többé kegyelmet. A fiúcska bömbölve követelte ékességének azonnali likvidálását.
Abban az időben nem sok plasztikai sebész élt a Lajtán innen eső mélyedésben, de a meglévők is hümmögve vizsgálták a problémát, a fejüket ingatták gondterhelten, majd valami természetfeletti okból rendre köddé váltak, azaz minden újabb telefonhívás alkalmával éppen műtöttek vagy személyes látogatáskor vidéken volt folyamatban az elhantolásuk.
Így hát a dolgok a maguk megszokott útján nem jobbra vagy balra, hanem kizárólag rosszabbra fordultak. Amit a természet, a nagy alkotó egyszer elront, az előbb-utóbb egy másik szakember asztalára kerül, további rombolás céljából.
A család tehát ügyvédhez fordult.
Bárki, aki Perry Mason vagy rosszabb esetben Petrocelli irodáját képzeli maga elé, ahol egy jól szituált, őszülő halánték vagy egy rámenős zseni fogadja a kétségbeesett polgárt, jelentősen téved. A papucsban és a woodstock-i koncertről visszamaradt farmer-póló együttesben megjelenő enyhén borostás jogi munkás inkább egy selejtes akciófilm lestrapált zsaruját idézte, mint szakmája öltönyös sztárjait.
– Pert akarunk, kártérítést és műtétet! – mondta az elkeseredett apa, miközben csöppnyi hősünk ormányával az asztalon álló dátumbélyegzőt molesztálta. A borostás háziúr elbűvölve figyelte, ahogy a kisfiú a zsonglőröket megszégyenítő ügyességgel használja képességét, csaknem kifogyasztva a tintát. Üsse kavics, elvan a gyerek, ha játszik!
– Egy per, az nem holmi egyperces novella – mondta bölcselkedve.
A család elszántsága azonban úgy tűnt, hogy nagyobb az elkeseredésénél, így az ügyvéd fogta magát, megborotválkozott, fölvette hivatalos öltönyét és leadta a keresetlevelet a helybéli bíróság iktatójában.
Telt-múlt az idő, a gyümölcsfák rügyezni kezdtek, majd meghozták első termésüket, a gyermek pedig szépen növekedett, ormánya nemkülönben. Mire az első tárgyaláson túlestek, Béci már iskolába járt és le tudta írni a nyúlvánnyal az egész nevét.
Sajnos megbetegedett a bíró, majd amikor meggyógyult, elment szülési szabadságra, később pedig gyesre. Az irat, az a kis huncut pedig elbújt a szoba sarkában, míg egyszer féregirtás alkalmával az egyik szakmunkás véletlenül föltette az asztalra. Így került sor újabb tárgyalásra.
Béci időközben megerősödött, kamaszodni kezdett, beválogatták az iskolai tornászcsapatba és komoly tekintélyt vívott ki magának, mert a világon ő volt az egyetlen, aki cigánykerekezés közben égő fáklyát is tudott tartani, hiszen egyre ügyesedő ormányában szorította. Ettől úgy nézett ki, mint egy szaladó szekér lámpával.
Sajnos az ügyvédek is halandók, még ha borostásak is. Így hát egy másik tanult kolléga örökölte meg az ügyet, akinek újból föl kellett vennie az események fonalát és a pör fordulatszámát.
Béla időközben középiskolás lett. Szabadidejében a Fővárosi Nagycirkuszban Ormányos Béci művésznéven a tanulmányaihoz és a perköltséghez egy kis mellékesre tett szert.
A szülész főorvos időközben megöregedett és az égi vadászmezőkön gyógyított tovább. Mire utódját megtalálták, amely akció vetekedett a Titanic fölfedezésével, Béci már leérettségizett, Bélának szólították, és neves artistaként jegyezték Európa-szerte.
Külföldről a tárgyalásokra járni nem volt könnyű még a repülőgépek korában sem. Hősünk azonban egyre többet keresett orr-mutatványaival, ami nem is ártott neki, hiszen a pereskedés költséges, nem beszélve a szerénytelen ügyvédi honoráriumról.
Mint kiderült – a bíró is halandó volt. Temetése szűk családi körben zajlott, melyen megjelentek legkedvesebb folyamatban lévő ügyfelei, köztük Béla, aki számtalan beadványának másolatából készített origami-koszorút, melyet könnyek között helyezett a sírra immár köztiszteletben álló ormányával.
A pör lendülete ekkor kétségtelenül megbicsaklott, de egy ifjú titán vette át a pulpitust és azonnal döntést is hozott. Bátran elmarasztalta a halott főorvost, a kórházat pedig komoly kártérítésre kötelezte.
Béla ügyvédje rutinból fellebbezett, mert valami indoklási fogalmazási hiba folytán nem tetszett neki a verdikt, majd hirtelen polgármester lett belőle, és átadta helyét egy hosszabb és jobb életkilátásokkal rendelkező jogászi személynek. A kórház közben csöndben csődbe ment és senki nem tudta már, hogy kit illet a súlyos kártérítési teher.
Béla élte tovább az életét. Megnősült és elvett egy kedves, házias műlovarnőt. Artistaként sikert sikerre halmozott. Például több ezer néző előtt egy Wembley stadionbeli jótékonysági koncerten a legújabb típusú kisautót egyensúlyozta ormányával. A Colosseumban szervezett nemzetközi artista-találkozón pedig megválasztották az év művészének.
Csillaga magasan járt. Időközben azonban nemcsak ő, hanem az orvostudomány is fejlődött és a plasztikai sebészek szinte bármit meg tudtak csinálni, akár vízilóból nádszálderekú táncosnőt vagy egérből kigyúrt akcióhőst állítottak elő.
A pör végre másodfokra hágott, amikor a bírósági titkár egyik nap elbotlott az irathegyben és bokatörést szenvedett, ezért hogy ne legyen útban többé a sok papír, gyorsan kitűzték tárgyalásra. A bíró úgy vélte, most vagy soha, de ideje lezárnia az ügyet.
Minden idők legnagyobb kártérítését szabta ki, hiszen ez a szerencsétlen károsult gyakorlatilag egy fél életet élt le ilyen torzan. A pénzt ugyan nem lehetett már senkin behajtani, de hogy valami érdemi mégis történhessen, jogerősen elrendelte, hogy Bélát végre a szorgos plasztikai sebészek szabadítsák meg attól a szörnyű féregnyúlványtól.
Béla hiába tiltakozott, hiába kérte a döntés felülvizsgálatát azzal, hogy már megszokta a nyúlványt, sőt bevonult vele az artisták Panteonjába és a rekordok-könyvébe, mert ormányos fekve nyomásban egyedül ő tartja a világcsúcsot.
Mindhiába. Isten malmai lassan őrölnek, de végül győz az igazság.
Az ítélet jogerős és végrehajtható lett. Ismerve azonban az életet és a pertörténet rejtelmeit, Béla túlságosan nem izgatta magát. Hiszen ha történészt kellett hívni az elsőfokú ítélet értelmezéséhez és régészt a keresetlevél restaurálásához, akkor a végrehajtás miatt is ráér aggódni majd akkor, amikor az artista-szakmából nyugdíjba megy. Az ítélettel a kezében ezért nyugodtan hazaballagott, majd jól berúgott és elaludt.
Másnap reggel a nap még csak éppen fészkelődött a tyúkól fölött, hogy egy huncut fénysugarával a kakas szeméből elzavarja az álmot, amikor türelmetlenül csöngettek Béla ajtaján.
Álmosan ajtót nyitott ormányával. Három fehérköpenyes orvos állt kivont szikével előtte meg egy mentőautó.