A folyó neve: IJssel, nagy i, nagy jé, és kicsivel
a ssel, ájsszoel, ha ki akarom mondani, de kimondani nem
merem, míg nem láttam, mert nem láttam még IJsselt.
A csillagok háborúját sem láttam még,
amikor kimondtam, szkájvóker, sokkal bátrabb lehettem,
velem lehetett jobban az erŐ, kis e, kis er, nagy Ő.
A csillagok háborúja megy a tévében,
hintázás rémlik a Rácz Ádám, a Gyula és az Örs utcák
határolta téren, hintánk a vadászgép,
egyikünk a szkájvóker, másikunk a hanszóló,
a közös rémlés pedig, hogy vadászgépeink összeérnek,
mert nem szabad összeérniük,
máskülönben meglehet, részeink később
baljós árnyakat vetnének. Vetítenének újakat,
látom a reklámban, amikkel nem voltak megszakítva
akkor még a filmek, igaz, szín se volt
fehéren, feketén kívül még, és hétfő szünnap az adásban.
Fiatalabb lehettem, mint most a fiam,
amikor először láttam ezt a részt, lehettem kábé tíz,
kábé harminc éve ivódott belém a fénykard felül-
múlhatatlan színe.
Most egy harminc körüli, felülmúlhatatlan színű
Balogh Ildikót látok Hernádkakon, a sekély élvezeti értékű,
általam jól kimondható Hernád felől fújhatta ide a szél,
irányba úgy áll a kocsija,
csengetnek, mér is mondjuk ezt többes számban,
mikor inkább egyvalaki csenget,
kinézek, áll egy Balogh Ildikó a kapumban.
Azonnal megyek, mondom, feltétlen közelről kell
megnézzem Balogh Ildikó rakott szoknyájának ráncait,
a hernádkaki közvilágításban Balogh Ildikó
rakott szoknyaráncai között az ablakomból látszik egy szín,
ami felülmúlhatatlan lehet.
Maga itt az utcabizalmi, kérdezi Balogh Ildikó mobil tűzifaárus,
miután mondom, megadhatja nevét, telszámát
tűzifa-ügyben nekem, jó a lakókapcsolat az Ifjúság utcában,
szeretettel tudom ajánlani tűzifáját a lakószomszédoknak,
ha szeretettel és olcsón adja, és ebben a szoknyában jön vissza.
Balogh Ildikó felnevet, és Jodák Jodája,
ugyanaz a szín villan a szájában, mint a szoknyaráncok között.
Kétezer per mázsa az akác, azt mondja,
a bükk ezernyolcötvenéből engedni tud, de ha többet kér,
még engedékenyebb vagyok, mondja Balogh Ildikó mobil tűzifaárus,
és mondom Balogh Ildikónak, legyen engedékeny, kérem,
egy hét múlva kábé térjünk vissza a mobil tűzifára,
nem mondhatom neki, hogy egy hétig kábé megyek
IJsselt gyakorolni, nagy ivel, nagy jével, és kicsivel a sselt,
ájsszoel, ha ki akarom mondani,
nem köthetem az orrára, pedig nagyon szép az orra
Balogh Ildikónak, szívesen látnám egy-egy apró
titkom rákötni valójául, de ezt se mondhatom neki,
mellette áll egy férfiember, aki lehet, nem csak a sofőrje,
s nem lenne orr-ügyben a titkaim kedvéért engedékeny.
Magának nincs egy kandallója ebben a szép házban,
kérdezi Balogh Ildikó mobil tűzifarárus,
nincs, mondom, csak egy kis fekete kályhám,
ami a kiskerti fahulladékból ebben a szezonban még elvan,
mármint hogy fűthet keveset, előszezon van, előszezonban
a tyúkkultúrudvar helyén élt cseresznyefa elég
tűzifát képez estékre, halálának színei felülmúlhatatlanok,
s mire kigondolom ezt a fahalálszínt,
úgy fordul a hernádkaki közvilágításban
Balogh Ildikó mobil tűzifaárus,
hogy a fénykard színe tűnjön elő a rakott szoknya ráncai között,
kénytelen vagyok hosszan nevettetni
szkájvókerrel és hanszólóval, feketével, fehérrel,
hétfői adásszünnappal, hogy megleshessem újra és újra
a villanást a szájban, hogy érjen össze még jobban
fénykarddal, szoknyaránccal,
mielőtt a sofőr elviszi a Balogh Ildikóhoz köthető
három részt egyszerre,
mielőtt visszamegyek erŐeredőjét a tévében nézni,
hallgassam azt a hangot, amit csak a fénykard tud kiadni,
amikor mozgatják, amikor összeér egy másikkal,
s próbáljam lángnyelven kimondani: IJssyel,
amikor előáll a hang,
amit csak ember tud kiadni, ha egy másik mozgatja,
s közben összeér azzal a másikkal,
még ha bármilyen okból esetleg nem is lenne szabad összeérnie.
Ha sokkal bátrabb lehetnék, ha az erŐ, kis e, kis er,
nagy Ő jobban velem lenne,
nem félnék későbbi részeink baljós árnyait
vetni akár épp erre a papírra,
lángnyelven írnám IJssielt
Balogh Ildikó mobil tűzifaárus titkolt emlékkönyvébe.