Bájos,
ahogy lebeg előttem,
a második körnél se marad le,
kedves, ragaszkodó
lélegzetcseppek, gülbabatürbeforma,
félig belapult kupola, két szeme, orra,
rám hasonlít a pára, nem akarom látni
magam, lassítok, hátha egy nyúllá
torzul, gúnyos mosoly, a saját képembe
nevet, zöld kerítéshez ér
a homlokom, hideg a rács,
bicikli mellett futó kutyaköröm
koppan a hátamon, bőröm helyett
fagyott kabátomba vés, kihúz
néhány szálat, fonalhurok a nyakamon,
elszakad, azt akartam, hogy tartson,
tudok toporzékolni, messziről
táncmozdulat, nyitva a szám,
rágógumi illat, hosszú
hengerben színes golyók, nem
cukormentes, kemény a kérge, belül
lyukas, nincs semmi a közepén,
se pattogás, se folyadék, sötét és csend
fehér sóhajtás felett.
Hús olvad szét a gerinc mentén,
lábamon mészkődarabok,
látok láthatatlan fény-bibét, emlék,
egy piros lakkcipős babát,
bőregér-karom szétnyitom feléd,
mozdulatlan ágyékomat hátulról
vasoszlop támasztja meg, nem billegek,
mellkasom fiókjaiból fahéjas félholdat
csipegetsz, a száj íve tart ki a legtovább,
ha nevet, csontvéghez csont koppan
halkan, túl nehéz a dugóhúzó, hogy
odaadjam, nem találom, mondom,
morzsát fújok le az álladról, párnákat
nézek, csipkés, csíkos, damaszt, vászon,
pehely belül vagy nejlon,
párna, párna, párna,
utolsó álmomat riasztó veri szét,
süt a délutáni nap, még nem tudod,
ha hozzám érsz szétporladok,
sudár, erős, szép nő áll eléd.