Péntek     Megint itt van, a fekete látomás, ijesztő az utcáról beszűrődő fényben, és mesteri pózban forgatja a tudatalattiba döfött kését nem vágyik vérre

A pad Idejét a rámvárással tölti, így fenntartom magányával együtt a kopott pad tulajdonjogát, néma tanúja búcsúzásaimnak: a tehetetlen, telhetetlen élet hogy lopakodik előttem tovább.

Beismerések     Időnk gyomrából hiába szakad fel fényes, új virradat,   a szétrebbentő ébredés sem segíthet már, hogy ne kívánjam újra tebenned magam.