A pad
Idejét a rámvárással tölti, így
fenntartom magányával együtt
a kopott pad tulajdonjogát,
néma tanúja búcsúzásaimnak:
a tehetetlen, telhetetlen élet
hogy lopakodik előttem tovább.
Még tér a tér
még tér a tér
elárvult padok között
szürke burrogás,
kenyérmorzsa remény
és szárnyverdesés-zene –
összeszorul idebenn
nélkülünk
múlik el, megint.