Tíz perccel éjfél előtt megcsörrent a telefon. – Halló! – rekedt-álmosan szólt Lőrinc hangja. – Lőrinc vagy? Gabriel vagyok – nyüszítés volt ez, alig emberi
S akkor megjelent a televízió. Bevonult lakásunkba, megállt szobánk sarkában (vagy éppen a szoba közepén), világítani kezdett (feketén-fehéren), aztán megszólalt kéretlenül és tolakodóan. Aztán odaültünk
Ádám napkelte óta dolgozott, csatornát ásott a sivatagban. Estére a csatornából kiszáradt a víz, Ádám hazaindult. Asszonya a szőlőlugasban fogadta, mellén éppen elaludt a gyermek,
Amikor megérkeznek, első dolguk, hogy a szélharangot kiakasztják a nagy diófa legalsó ágára. A halkan csilingelő hangszer egész nyáron innen szemléli a kertet és lakóit.
A címlapon körszakállas, ősz férfiarc, oldalra kitekint a képből, kék szemet és szikár alakot sejtet. Első pillantásra lehetne az öreg Kossuth, pedig az öreg Görgey.