mikor az üzletek már zárva vannak, s redőny mögött az összes ablak, a csend sétál csak nyugalmat keresve. A templomkertben áhítatos szobrok imádkoznak ünnepi fényben,

Felébredek, álmosodik a táj: a köd széltépte fákra ül – Előbb csak fénypont, majd állomás. S fékező vonatkerék sikolt, simuló síneket köszörül… Megérkezem megint mint

Megfojthatatlan Kutas Lászlónak   Sokatmondó a szobrok némasága, megszólal minden méltó mozdulat. A karnagy int és látszat-bénasága feloldódik egy pillanat alatt,   mert társai, a