Megfojthatatlan
Kutas Lászlónak
Sokatmondó a szobrok némasága,
megszólal minden méltó mozdulat.
A karnagy int és látszat-bénasága
feloldódik egy pillanat alatt,
mert társai, a hangszeres zenészek
szívéből szárnyal száz szimfónia.
Megfojthatatlan a művészi lélek,
védelmezője hű harmónia –
S lehet bármilyen szomorú az élet,
az árnyék párja mégiscsak a fény.
Szólongatnak szép szoborköltemények,
édes dalt tanul tőlük a remény.
Kibomlik, mint az élő rózsa szirma,
mint hűs teremben forró hangulat,
a mester kezébe csomagolt minta,
s megmarad minden méltó mozdulat.
Jellemzés
Belépsz.
Mondataid
– mosolyarcú kések –
lázas ütemben kidobolják
a szívverésed.
Te félsz!
Idegen számodra már
a jóság?
Gyanakvó tekintetedben
táncolnak sziromtalan rózsák.