Jákób angyallal birkozott,
mig üdvét kicsikarta,
kemény kőpárnán álmodott
s győzött. Mert így akarta.
Prometheus nem kétkedett,
hogy égi tüzbe nyúljon:
meglopta inkább az eget,
hogy értelmünk kigyúljon.
Itt jött az ég a földre le.
Ám most meg vívni nem mer,
– habár fegyvert szorít keze –
de szüköl, fél az ember.
Ha már nincsenek istenek,
egek tüzébe fújva,
költők, hát ti segítsetek
emberré lenni, újra.
1957
Rovatunk a szépirodalom mindenkori helyzetértékelő és programadó felelősségére fókuszál, történelmi idők példáival. A közlés forrása: Kiss Tamás: Árnyékos út. Összegyűjtött versek 1934–1997. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1997. 87. o.