Kendőbe kötve, szétharapva,
a fák törzsére köpve, habba,
tenger öblébe, kés fokára,
a szürke égbolt homlokára,
mert dalban ég, és dalban hallik,
folyamként partokat morajlik,
ránk ver, magasból omló zápor,
a felkelő Nap szórja százszor,
szabadság, mondom, vártunk égve,
szívünkben hordtunk évről évre,
hittük, hogy jössz, nem tudtuk, meddig
késik a szó, mely rácsot megnyit,
pirosló arcokat sugároz,
a múlt szennyéből szól a mához,
és holtainkat, fényben fogva,
repíti fel a csillagokba.
(1956)
Rovatunk a szépirodalom mindenkori helyzetértékelő és programadó felelősségére fókuszál, történelmi idők példáival. A közlés forrása: Zas Lóránt: Vagyok a költő. Összegyűjtött versek 1954–2005. Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2006. 16. o. A közléssel emlékezünk Zas (Szász) Lóránt (1938. március 9. – 2011. július 8.) amerikai emigrációban élt költő és szabadságharcos halálának 15. évfordulójára.