A keresés eredménye:
Mátyásné Füzi Csilla: Hagyományápolás a gyermekkori nevelésben
Téglás Zsolt Gábor könyvéről már az első oldalak alapján érzékelhető, hogy nem egyszerű tanulmányról, hanem életszemléletből született pedagógiai hitvallásról van szó. A szerző több, mint
Jászainé Kohlmayer Ágota: A gyermekkultúra társadalmi és művészeti dimenziói
A Gyermekkultúra MA – A gyermekkultúra társadalmi és művészeti dimenziói című tanulmánykötet hiánypótló mű, amely tudományos igénnyel, ugyanakkor pedagógiai és kulturális érzékenységgel tárgyalja a gyermekkultúra
Vasas Tamás: A világ évszakai. Ali Smith Évszak-kvadrilógiája
Ali Smith skót írónő Évszak-kvadrilógiája – az Ősz (2016), Tél (2017), Tavasz (2019) és Nyár (2020) című regényekből álló ciklus – az utóbbi évtized egyik
Fazekas Csaba: Henszlmann Imre művészetkritikái az 1840-es években
Henszlmann Imre (1813–1888) munkássága összességében nem nevezhető „méltatlanul elfelejtett”-nek, de az is kétségtelen, hogy az életmű nagyságához képest alig emlegetjük, ritkán jelenik meg a neve
Bolvári-Takács Gábor: A 200 éves Magyar Tudományos Akadémia kincsei
Alapításának kétszázadik évfordulóját ünnepli a Magyar Tudományos Akadémia. Közismert, hogy a kezdeményezés gróf Széchenyi István nevéhez fűződik, aki 1825. november 3-án, az Országgyűlés kerületi ülésén
Szilágyi-Tréba Eszter: A borvidéki táj és az épített örökség szerepe a nyugodt pihenésben
Új turizmusmodell vizsgálata Tokaj-Hegyalján Bevezetés A 21. századi turizmus mentális kihívásai A 21. század turizmusa két irányú nyomás alatt áll. A globális mobilitás növekedése, az
Jeszenszky Géza: Hazánk kiváló barátja, Jock Shirley
Emlékezés az egykori sárospataki diákra John William Shirley (1931–2025) nyugalmazott amerikai nagykövet, korábban az Egyesült Államok Tájékoztató Szolgálatának (United States Information Agency, USIA) vezetője, 1941
Upor László: Tom Stoppard első nyolcvan éve
Tavaly novemberben elhunyt a hazánkban jól ismert Tom Stoppard (1937–2025) cseh származású brit drámaíró. Számos színdarabja között filmként is népszerű műve a „Rosencrantz és Guildenstern
Bordás István: Arány, konstrukció, látvány. Közelítések Balogh István művészetéhez
Balogh István 1980-ban született Sárospatakon. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett formatervező és vizuális és környezettkultúra tanári diplomát. Több