Benke György: Egy virágkor pedagógusai
A Sárospataki Református Kollégium öt évszázadot magába foglaló történetének éppúgy, mint magyar népünk történetének, megvoltak a maga kiemelkedő időszakai és „gyászévtizedei”. Fundálása óta minden évszázadban
A Sárospataki Református Kollégium öt évszázadot magába foglaló történetének éppúgy, mint magyar népünk történetének, megvoltak a maga kiemelkedő időszakai és „gyászévtizedei”. Fundálása óta minden évszázadban
“Paul Janson, az amerikai titkos ügynökből lett biztonsági szakértő olyan megbízást kap, amelyet nem utasíthat vissza: Peter Novakot, a magyar származású, humanista milliárdost kell megmentenie,
Átlagos méretű, használt holmikat árusító üzletben vásárolt cipőik alá hajtani a világot még jelképesen sem akarták. Találkoztak, s amikor már harmadik vagy negyedik alkalommal látták
Tóth Zsuzsannánakaki abortusza óta Almákat fest mondd ki melegíti fel álmodat mikor az anyaság lábosát kalapálja a halál a hűtlen megérkezések szitanyomataiban végtelen kérdőjelek a
Kihűlt a vacsora. Fényes poharakba hiába kitöltve meglangyult a bor. Odalenn a földben orrát fintorgatja, Álmában a vakond halált szimatol. Elképzelt szerelem vattacukra: emlék,
Öreg poét’ tanácsai a zsenge ifjúnak Írnál, ha élnél? Vésd fejfádra: bölcsődnél mit duruzsoltak. Hogyan írj? Ritka szavakkal buja árvízt. Árral a semmit. Emeld magadhoz
Mécs László (1895-1978) neve hamarabb vált ismertté előttem, mint a viselője. Már gyermekként hallottam szüleimtől, hogy premontrei szerzetes volt… Hogy nemegyszer megfordult Sárospatakon. Hogy a
A fazekasság az egyik legősibb mesterség, hiszen a feltárt emberi lakóhelyek megszenesedett tűzhelymaradványai körül már megtalálhatjuk az első kezdetleges, durva, kézzel formázott cserépedények töredékeit. Minden
Bartók Béla életműve ma már – szinte mindenki számára, kinek igénye, és befogadására képes – megismerhető. Műveit szerte a világon rendszeresen játsszák, előadják, hanghordozón hallhatók;