Hajnalban
A város hajnalban –
vasbeton nyújtózó roppanása,
görnyedt oszlopok
égben fakadó, összeérő
párhuzama.
Rendezett köveken
taposó csend.
Terpeszben a hidak,
az ismeretlen háziúr
a csillagtalan létbe kirak –
és az utakon dermed a semmi.
A póznák tetejét éri az ég,
és nincs hová hazamenni.
Töréspont
Kontúr nélkül a táj
hold rázta függönyként
elbomló végtelen
mint fásult csillagok
lopódznak a szavak
elhalt emlékeken
mint fásult csillagok
fénytelen köntöse
a száraz félelem
Kontúr nélkül a táj
hangod szélcsend: érint
és rezzenéstelen
Végleg oldódó
én lenni eltéved
nem talál hol utca
ház otthon társ
Hol??
Hol van a végleg
oldódó magány,
mikor az ember
átlép önmagán?
Megérkezések
Vagonok csendje
rozsda és penész
nincs harag se gúny
csak felismerés
Megérkezések
folyton elkésve
ázott plakátok
feszületébe
Palánk és kereszt
között hallgatok
morajlanak a
fásult csillagok