(Adalékok a Nagy Imre-féle „új szakasz” politikájához)
- Bevezetés
1967-ben terjedelmes Magyarország útikönyv jelent meg a Medicina Könyvkiadó Panoráma szerkesztőségének Útikönyvek sorozatában. A tizenhárom fős szerzői-szakértői munkaközösség közel hétszáz oldalas, több száz fekete-fehér fényképet és 62 színes nyomású városrész-térképet tartalmazó kiadványt készített, amely közel húszezer példányban került a boltokba. A kötet előszavában visszatekintettek a Panoráma Idegenforgalmi Szerkesztőség eddigi tíz évének eredményeire, a száznál több kisebb-nagyobb útikönyvre, a hazai és külföldi látnivalókat tárgyaló sorozatokra, majd így folytatták „Csak éppen a Magyarországot egészében ismertető nagy útikönyv kiadása váratott magára mind a mai napig. Ezt az adósságot törlesztjük le most, amikor letesszük az olvasó asztalára a Magyarország c. útikönyvet.”[1]
A figyelmes olvasó ennél a mondatnál alkalmasint meghökken és visszalapoz a címoldalra, és igen, jól emlékezett: a cím alatt ugyanis ez áll: „második kiadás”. Hogy is van ez? Miféle „adósságról” beszélnek, ha ez a második kiadás?
A választ azonnal megkapjuk: „Hazánk egészéről csak kisebb, elnagyolt publikációk láttak napvilágot.” – folytatódik a szöveg – „Kivétel csupán az 1955-ben megjelent Magyarország útikönyv volt, amely azóta számos idegen nyelven is szép sikert aratott. Ez azonban céljánál, felépítésénél, műfajánál fogva sokkal közelebb állt a szépirodalomhoz, ha úgy tetszik az »útleíráshoz«, mint a mai értelemben vett »útikönyvhöz«. Meleg színekkel festett képet adott hazánk tájairól, városairól, de a gyakorlati szempontú tájékoztatást már csak hangvételénél fogva sem szolgálhatta.”[2] A helyzet tehát a népmesei „hoztam ajándékot meg nem is” paradoxont idézi: készült ugyan Magyarország útikönyv, tehát a mostani nem lehet „első kiadás”, de mivel nem tekinthető „igazi” útikönyvnek, mégis csak ez az „első”.
A fenti ellentmondás e sorok írójának felkeltette a figyelmét. Hogyan készülhetett el ez a kiadvány a Rákosi-korszak közepén? Mit jelent a „szépirodalomhoz közelebb álló” útikönyv? S azon túlmenően, hogy műfajában az első, fontos sajátossága, hogy szemléletében a Nagy Imre miniszterelnök nevével fémjelzett 1953 utáni időszak „emberarcú szocializmus” eszméjét tükrözi. S talán az sem érdektelen, mivel és hogyan ajánlották akkoriban a turisták figyelmébe Zemplént és Sárospatakot.
- A Magyarország útikönyv áttekintése
Az 1955-ös Magyarország útikönyv[3] az IBUSZ (Idegenforgalmi Beszerzési, Utazási és Szállítási Részvénytársaság), a korabeli Magyarország monopolhelyzetben levő utazási irodája kiadásában jelent meg, pontosan 50.500 példányban. A B/6 formátumú, vászonkötésű, igényes kivitelű kötet 648 oldalt számlált. Készítette „a Magyarország útikönyv idegenforgalmi szakírói munkaközössége” (Huba László, Lipták Gábor, Pap Miklós, Pán Imre, Szitnyai Jenő és Zákonyi Ferenc), szerkesztette Boldizsár Iván. A kolofón szerint a kiadványt a Budapesti Szikra Nyomda rekordsebességgel készítette el: a kéziratot 1955. január 20-án adták nyomdába, március 19-én imprimálták és március 26-án megjelent.
A kötet különlegessége, hogy nem fotókat tartalmaz, hanem közel hétszáz (!) színes illusztrációt (látnivalók, nevezetességek, tájak, épületek, életképek stb.), amelyek között találunk néhány korabeli metszetet, egyébként kortárs képzőművészeti alkotások, akvarellek, grafikák. A névsor magáért beszél; a teljesség igénye nélkül a főbb alkotók: Bálint Endre, Hincz Gyula, Kádár György, Kondor Lajos, Köpeczi Boócz István, Molnár C. Pál, Nagyajtay Teréz, Piros Tibor, Reich Károly, Szabó Vladimir, Szűcs Pál, Toncz Tibor, Varga Nándor Lajos, Würtz Ádám, Zádor István.
Az 1967-es kötet előszava szerint az 1955-ös útikönyv nem gyakorlati irányultságú. Ez a megállapítás annyiban nem igaz, hogy van Útikalauz című fejezet (601–638. o.), amely – a korabeli viszonyokhoz képest – részletes információkat közöl: vidéki IBUSZ-irodák, vasúti pályaudvarok, menetdíj-kedvezmények, budapesti és vidéki szállodák, éttermek, szórakozóhelyek, színházak, mozik és hangversenytermek, múzeumok és könyvtárak, gyógyfürdők, kirándulóhelyek, turistaházak, sportlétesítmények, természetvédelmi területek, népművészeti, vadászati és halászati útmutató.
Nem kevésbé érdekes az útikönyv szerkesztőjének személye. Boldizsár Iván (1912–1988) újságíró, író, kritikus, a Rákosi- és a Kádár-korszak vezető publicistája, a 60-as évektől a Kádár-rendszer véleményformáló értelmiségi vezéralakja volt. Fia Boldizsár Miklós drámaíró, menye Koncz Zsuzsa énekesnő. A 30-as években orvosi és bölcsész tanulmányokat folytatott, megtanult angolul, franciául, németül, oroszul. Újságíróként az Új Nemzedék és a Nemzeti Újság munkatársa, később a Pester Lloyd szerkesztője. Vonzódott a népi szociográfiához, szerkesztette a Cserépfalvi Kiadó falukutató könyvsorozatát, tudósított a dán agrármodellről és a népfőiskoláról.[4] A szovjet hadifogság után előbb a Szabad Szó, majd az Új Magyarország szerkesztője, 1946–47-ben a párizsi béketárgyaláson a magyar küldöttség tagja, 1947–51 között külügyi államtitkár, illetve miniszterhelyettes (például Rajk László külügyminiszter mellett). Ehhez képest – Rákosi személyes megbízásából – a Rajk-perről tudósító külföldi újságírók koordinátora és a perről szóló tudósítás szerzője. „Életem mélypontja.” – írta erről később.[5] 1951-től a Magyar Nemzet főszerkesztője, egyidejűleg 1951–54-ben az Országos Béketanács Béke és Szabadság című képes hetilapjának főszerkesztője.
Boldizsár 1953-tól aktívan támogatta Nagy Imre „új szakasz” politikáját. Közismert, hogy a „fordulat éve” (1947) után az állami pozíciók szintjén megerősödő, majd kizárólagossá váló kommunista pártvezetés Rákosi Mátyás pártfőtitkár és 1952-től miniszterelnök irányításával az ország fejlődését teljes egészében szovjet útra terelte. Sztálin 1953-ban bekövetkezett halálakor a Szovjetunió élére ún. „kollektív vezetés” került, amely erőteljes elvárásokat támasztott valamennyi kelet-európai ország – közte Magyarország – felé a politikai struktúra átalakítása, különösen az összevont pártfőtitkár-miniszterelnök funkciók megszüntetése érdekében. Ennek lett a következménye 1953 júliusában a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának és Titkárságának átszervezése és Nagy Imre kormányfővé választása. Az „új szakasz” politikáját Nagy Imre kormányprogramként hirdette meg, s a korábbi társadalmi-politikai-gazdasági túlkapásokkal szemben emberarcúbb szocializmusra törekedett –ha ez a fogalom egyáltalán értelmezhető. A párt vezetője azonban továbbra is Rákosi Mátyás maradt, aki – párhuzamosan a szovjet párton belüli hatalmi harcokból győztesen kikerülő Hruscsov megerősödésével – 1955-re visszavette az irányítást. Nagy Imrét leváltották a kormány éléről és 1956 októberéig nem jutott politikai szerephez.[6]
Az „új szakasz” részét képezte az addigra teljesen kiüresedett népfrontmozgalom újjászervezése. 1954 októberében megalakult a Hazafias Népfront (HNF), amelyben Boldizsár aktív szerepet vállalt: az Országos Tanács tagjává választották, a Magyar Nemzet pedig a mozgalom napilapja lett. 1955 májusában, amikor Nagy Imre távozni kényszerült a HNF alelnöki tisztségéből, Boldizsár is lemondott OT-tagságáról és a Magyar Nemzet főszerkesztéséről.
A Magyarország útikönyv Boldizsár által jegyzett előszava sok mindent elárul a kötet céljáról, jellegéről, szemléletéről; s kitűnik Boldizsárnak a Nagy Imre-féle „új szakasz” politika felé irányuló szimpátiája. (Az előszót a következő fejezetben közöljük.) Az útikönyv megjelenése önmagában jelzi, hogy az addigi „vas és acél országa” célkitűzéshez képest valóban előtérbe került az életszínvonal-emelés és a dolgozói jólét kérdése. A sztálinista retorika egyébként is a szervezett munkásüdültetést preferálta, szemben az egyéni ízlésen és választáson alapuló szabadidő-tervezéssel. Márpedig ez a kiadvány egyértelműen az utóbbi célt szolgálta. Boldizsár fogalmazásmódja – és ezzel egybecsengően az egész útikönyv hangvétele – tényleg szépirodalmi sugallatú. A honismeret és a szülőföld-szeretet ez a fajta ötvözése Szabó Zoltán Szerelmes földrajzának stílusjegyeit idézi.[7] Aligha tévedünk, ha ebben a harmincas évek népi szociográfiájának reminiszcenciáját fedezzük fel, főleg, hogy Boldizsár és Szabó annak idején több közös akcióban (folyóirat-alapítás, könyvkiadás) részt vett.[8] A szerkesztő persze bőségesen hivatkozik a szocialista Magyarország utóbbi tíz évének eredményeire és a szovjet példákra, hiszen a kötet a felszabadulás tizedik évfordulójára készült. S éppen emiatt szembetűnő az előszó végén olvasható dátum: 1955. március 15. A nemzeti ünnepnap ilyetén becsempészése még akkor sem kis teljesítmény, ha a márciusi keltezés az április 4-re történő megjelenést indokolta. (A kolofónból persze kiderül, hogy „előteljesítettek”, s a kötet március végére elkészült.) A „nemzeti” és a „internacionalista” jelleg tervszerűen ideologikus összehangolásra legközelebb 1973-ban találunk példát, amikor Forradalmi Ifjúsági Napok (március 15. – március 21. – április 4.) címszó alatt próbálták közös nevezőre hozni 1848, 1919 és 1945 szellemi örökségét.
Boldizsár 1956 októberében újfent hitet tett a Nagy Imre-vonal mellett, s a mindössze négy számot megért Hétfői Hírlap főszerkesztőjeként az eseményeket „csodálatos forradalom”-ként aposztrofálta.[9] Novemberben a szovjetek rövid időre őrizetbe vették. 1957–60-ban az újonnan indult Hétfői Hírek munkatársa. Életműve a kádári konszolidáció keretében teljesedett ki, ennek központi eleme az 1960-ban a vezetésével alapított és haláláig (1988) szerkesztett The New Hungarian Quarterly című negyedéves kulturális periodika, a nyugat felé irányuló minőségi propaganda bázisa, s a kádári értelmiségi „kiegyezés” egyik eszköze (ehhez elég egy pillantást vetni az első szerkesztőbizottság összetételére: Bognár József, Bóka László, Erdei Ferenc, Jánossy Lajos, Molnár Erik, Németh László, Országh László, Straub F. Brúnó, Szabolcsi Bence, Tamási Áron, Vajda Imre, Vas István, Zádor Anna).[10] Boldizsár azonos évben született Kádár Jánossal, „nemzedéktársként” könnyen kapcsolatot talált hozzá. Kért és kapott tőle cikket a folyóirat 50., 75. és 100. számaiba, tegező viszonyban álltak.[11] Kiváló nyelvtudása és nemzetközi kapcsolatai miatt 1970-ben a Magyar PEN Club, 1984-ben a Nemzetközi PEN Club elnökévé választották. A Rákosi-korszakban öt állami kitüntetést kapott, Kádár alatt 1967-ben Rózsa Ferenc-díjat, 1970-ben József Attila-díjat, 1975-ben „irodalmi-publicisztikai tevékenységéért, a magyar kultúra belföldi és külföldi terjesztéséért” Állami Díjat vehetett át. Megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát (háromszor: 1969, 1972, 1979) és a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét (1982). 1985-ben az akkor bevezetett országos listáról parlamenti képviselői mandátumot nyert. Minden műfajban – műfordítóként is – otthonosan mozgott, szinte évente jelentek meg kötetei: regények, elbeszélések, drámák, mesék, filmforgatókönyvek, riportok, esszék, publicisztikák, útinaplók, tudósítások, karcolatok, visszaemlékezések.
Az első Magyarország útikönyvet a Boldizsárról szóló lexikoncikkek – az 1963-ban megjelent Magyar irodalmi lexikon kivételével – érdekes módon nem említik és nincs róla szó a munkásságát tárgyaló irodalomtörténti szintézisben sem.[12] Pedig az útikönyv tematikája nem állt távol tőle, később is gyakran publikált hazai és külföldi útibeszámolókat, s az előbbiekből kötetet is összeállított Szépecske haza címmel.[13]
Néhány szó a zempléni útleírásokról (amelyet az alábbiakban szintén közlünk). Szokatlan, hogy „Zempléni-hegysor” néven említik a tájegységet, és ugyancsak szokatlan a térképen való haladás iránya. A kötet Miskolctól közelít Szerencs, Monok, s onnan Sárospatak felé, majd Erdőbénye, Olaszliszka, Tolcsva következik. Innen a Hernád völgyébe ugrunk, ahol Vizsolyon és Göncön át jutunk Sátoraljaújhelyre (amely megyeszékhely múltja ellenére nem önálló alfejezet) és a környékbeli településekre (Széphalom, Hollóháza, Füzérradvány). Ezután újabb ugrással Tokaj és a tokaji bor következik, Tarcallal együtt, majd átlépve a folyón a Bodrogközben zárjuk az utazást. Egy mai útikönyvben a zempléni várak, a védett természeti értékek vagy a Bodrog folyó önálló fejezetet kapnának, de akkoriban elhagyott várromok, nem létező nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek, aktív vízisportra alkalmatlan folyószakaszok jellemezték a vidéket. A szövegben sajnos több pontatlanság előfordul, ezeket lábjegyzettel láttuk el. Mindezek ellenére az útikönyv, a történelmi és természeti értékeket elismerve, szeretettel fordult a térség felé, általában releváns információkat közölt, s ilyetén módon alkalmas volt a figyelem felkeltésére e Budapesttől távoli országrész iránt. S ennél többet az olvasók akkor – 1955-ben – aligha várhattak.
Az 1956 utáni kádári konszolidáció keretei között folytatódott a lakosság ilyen jellegű igényeinek kielégítése. Ennek alátámasztására áttekintjük, hogy az útikönyv második kiadásának (1967) megjelenéséig milyen hasonló rendeltetésű művek láttak napvilágot a zempléni térségről. 1958-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Idegenforgalmi Hivatal gondozásában megjelent a Zempléni hegység útikalauz zsebkönyv,[14] s ugyanezen évben a Bibliotheca Kiadó Magyar tájak sorozatában Tamaskó Ödön Zempléni hegység című, szépirodalmi hangvételű, fotókkal és grafikákkal illusztrált könyve.[15] 1961-ben a Panoráma Magyarország írásban és képben kiskönyv-sorozatának 6. köteteként látott napvilágot Aba Iván: Budapest–Tokajhegyalja–Sárospatak című munkája,[16] 1967-ben pedig a Zempléni-hegység útikalauz második kiadása.[17]
III. A Magyarország útikönyv szerkesztői előszava
ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK![18]
Üdvözlet az olvasónak: régi szokás az, hogy az írók, szerkesztők így köszöntik azt, akinek könyvüket szánták s üdvözlés közben el is mondják, mi volt a céljuk, mi vezette tollukat és ecsetjüket. Hadd egészítsük ki most a hagyományos üdvözlést úgy, hogy azzal egyúttal már könyvünk célját és íróinak szándékát is jelezzük: üdvözlet az olvasónak és az utazónak!
Ez a mi vaskos, színes könyvünk, mely tervezőinek, szerkesztőinek, íróinak, rajzolóinak már összeállítása közben is annyi alkotói gyönyörűséget, hazafiúi örömöt és büszkeséget szerzett, ez a könyv, melyet egyformán szántunk az útipoggyász nélkülözhetetlen kellékének és a könyvespolcok bibliofil ékességének; ez a könyv, melyet az olvasó most nézeget, színeit, ízeit, mondatait kóstolgatja, ez a kötet: Útikönyv. Ezért szól az üdvözlet egyszerre az olvasónak és az utazónak. Útikönyvünk célja nemcsak az, hogy útnak indulás előtt vagy utazás közben forgassák, hogy a magyar dolgozó évi szabadságideje előtt tájékozódjék bükki sétáiról, Sztálinváros lelkesítő alkotásairól, Eger vagy Sopron ódon titkairól, kis nógrádi falvak vagy alföldi városok régi és új arculatáról. Ez ennek az Útikönyvnek fontos és elsőrendű, de csupán az egyik célja.
A másik az, hogy megismertesse az olvasóval hazánk tájait és városait, műemlékeit és szocialista létesítményeit, a Mátra és a Pilis hegyormai mellett az új, a népi demokratikus ember, a szabad magyar nép tetteinek csúcsait is. Tehát ez a könyv nemcsak útikalauz, hanem olvasmány is. Úgy képzeljük, hogy az olvasó a hosszú téli estéken elő-előveszi a polcról az Útikönyvet és belelapoz, beleolvas, ismerkedik szóban és írásban szülőföldünkkel.
Természetes, hogy nem lehet – és ki is akarná? – különválasztani az olvasót és az utazót. Könyvünk elérte célját akkor, ha a mai olvasóból holnapi utazó lesz; ha e könyv fölé hajolva nagy, boldog nyári útitervek születnek. Ez az útikönyv tehát nem „bedeker”[19] a szó régi értelmében, hanem a honismeretnek és a szülőföld szeretetének kézikönyve.
Új műfaj tehát s ezt nemcsak azért említjük, hogy az olvasótól otthon a kályha mellett és még inkább az utazótól városnézés, barangolás közijén az úttörő munkát megillető megértést kérjünk. Új műfaj a mi Útikönyvünk, melyhez hasonló magyar nyelven még nem jelent és nem is jelenhetett meg. Kiadtak a felszabadulás előtt is útikalauzokat, de ezek nem voltak egyebek magyarra fordított „bedekereknél”, kis példányszámban készültek ama kevesek részére, akik akkor utazhattak. Csak népi demokratikus országban lehet gondolni arra, hogy ötvenezer példányban jelentessünk meg nemes nyomdai kiállításban, több színben, választékos stílusban útikönyvet. Csak a szocializmust építő ország dolgozója annyira gazdája hazájának, hogy azt minél jobban meg szeretné ismerni; és csak a mi hazánk adja meg a lehetőséget a fizetett szabadsággal, a kedvezményes üdüléssel a dolgozók legszélesebb rétegeinek, hogy valóban bejárhassák, megismerhessék szabad hazánkat. Kapitalista vállalkozó szellem sohasem hozta és nem is hozhatta volna létre ezt az útikönyvet, csak népi demokratikus államunknak és azon belül a közlekedési- és postaügyi minisztériumnak áldozatkészsége és fogékonysága a művészi kivitel és az igényes tartalom iránt.
A szerkesztés nehézsége nem az volt, hogy mit írjunk meg, mit rajzoltassunk le, mit festessünk meg, hanem az, hogy mit hagyjunk ki. Alaposan megismertük a bőség zavarát. Milyen gazdag a mi hazánk! Mennyi ismert és hány rejtett vagy elfeledett szépsége van országunknak! És mennyi benne az új, a három- és az ötéves terv-adta gazdagság, amit még semmiféle útikönyv nem vehetett számba! Az új műfaj egyik nem éppen könnyű feladata az volt, hogy ha a terjedelem szabta határok miatt le is mondtunk egyes részletekről, minél teljesebb képet adjunk mindarról, ami Magyarországon felszabadulásunk tizedik évfordulóján érdemes és értékes látnivaló. Nem elégedtünk meg a felsorolással, hanem mindenütt igyekeztünk érzékeltetni a táj szépségeit, a városok jellegét, a régi és az új hagyományok szellemét, azt az „édes honni lég”-et, miről Csokonai sóvárogva énekel és ugyanakkor az új magyar honfoglalásnak, első szabad évtizedünknek nagyságát és pátoszát, a nemzeti múlt emlékei mellett épülő szocializmusunk műveit.
Segítségül hívtuk nemcsak művészeink ceruzáját, ecsetjét és fantáziáját, de költőinket és íróinkat is. Jóformán nincs Magyarországnak olyan szöglete, amely költőinket meg ne ihlette volna, nincs olyan tája, melynek láttára verssorok ne csendülnének meg emlékezetünkben, nincs olyan városa, mely be ne vonult volna az irodalomtörténetbe is. Az olvasónak és utazónak kezét, útiterveit és képzeletét e könyvben olyan kalauzok is vezetik, mint Petőfi, Arany és Jókai, Ady Endre és József Atilla.
E könyv vezérlő csillaga a hazaszeretet. Ezért úgy mutatja be a látnivalókat, a nevezetességeket, az emlékeket, az ódon házakat s az új üzemeket, egyetemeket, intézményeket, hogy mindenütt felvázolja nemzeti múltunknak a helyhez illő adatait, népünk szabadságharcának dicső mozzanatait és a magyar munkásosztály hősi küzdelmének legfényesebb lapjait. „Nyolc századoknak vérzivatarjai közt rongált Budának tornyai állanak”[20] – idézzük a Gellért-hegyi Szabadság-szobor mellől letekintve a költőt; sokat megemlítünk a nyolc századból is, a vérzivatarokból is, elrévedezünk a Zsigmond-korabeli, nemrég feltárt bástyánál,[21] Mátyás király tudós pompájának emlékénél; felidézzük a magyal lovagvilág száz színét, a Corvina-könyvtár csodás gazdagságát, az igazságos király népszerető szellemét. Megállunk az első budai főiskola, az első nyomda még meglévő épületeinél s visszatekintünk a gazdag és mai is termékenyítően ható magyar múltba, különösképpen a szabadságharcok emlékeire, azokra a szentelt helyekre, ahol Dózsa, Bocskai, Rákóczi, Kossuth, Petőfi, Táncsics írt, beszélt, küzdött, szenvedett a népszabadságért és azokra a budapesti és vidéki egyszerű házakra, titkos nyomdákra, illegális találkozóhelyekre és börtönökre, ahol a forradalmi magyar munkásmozgalom hősei és vértanúi készítették elő munkájukkal és sokszor vérük hullásával, életük feláldozásával a jobb, a szocialista magyar jövőt, a mi jelenünket és holnapunkat. Itt van előttünk, Európa egyik legszebb látványa tárul elénk a szabadság szobra mellől. Mihez fogható ez a folyó, ez a város, a hegyek és a lapály, az ódon vár és az új gyárak? Moszkva a Lenin-hegyről, ahonnan Napóleon nézte veresége előtt, ahol most az új egyetem tornyosodik;[22] Párizs a Pont Neuf-ről, Róma a Pincióról – talán nincs is több ehhez hasonló a világon. Lehet, hogy olyik szebb: nekünk ez a legdrágább, mert gyönyörűséges, mert a miénk és mert szabad.
Szívünknek, elménknek és ennek az Útikönyvnek az érdeklődése e nagy hagyományok mellett elsősorban a mai élet látható jelei, a mi szocializmust építő népünknek vasbetonból és ércből készült, s ércnél maradandóbb monumentumai felé fordul. Itt van mindjárt mellettünk a Gellért-hegyen a felszabadulás gyönyörű emlékműve. Érdemes elnézni roppant és mégis kecses arányait, elolvasni magyarul és oroszul a hazánk felszabadításáért elesett szovjet hősök emlékére bevésett sorokat. Szeretettel és kegyelettel emlékezünk reájuk. Úgy emlékezünk a legméltóbban, ha halálukra az élettel válaszolunk, a mi életünkkel.
Szeretjük a Duna széles kanyarját, és rajta külön büszkeségeinket, az újjáépített drága hidakat: szeretjük az épületeket és a reggeli fényben megcsillanó ablakokat; szeretjük itt balra a Vár meghitt tereit és két könyök széles sikátorait, palotácskáit, melyeken művészettörténetet lehet tanulmányozni és szeretjük ott lenn a házak tengerében a sok kis szigetet, a Hunyadi teret és a finom Belvárosunkat; szeretjük az új Angyalföldet és minden pontját a mi Budapestünknek; szeretjük a dombokat itt a hátunk mögött és a távolból sejlő erdőket, az öreg Műegyetem új épületeit itt lenn jobb kéz felől és ott egyenesen szemben az Opera kupoláját, a Sztálin út[23] sugarait és messze-messze a Népstadion[24] merész, ferde falait és hatalmas, tojásdad karéját. De jó innen letekinteni és mint a térképen, de mint a történelemben is, ujjunkkal és képzeletünkkel kitapintani a budapesti tájat és a budapesti évszázadokat és ezt az új évtizedet, a legnagyobbat.
Mily jó érzés, hogy a gyárak füstölgő kéményeit innen a magasból is nevükön nevezzük: az ott Csepel, melynek homlokára Rákosi Mátyás nevét most öt esztendeje, felszabadulásunk félévtizedes fordulóján írták fel;[25] az a Röck Gépgyár, melynek új és már megszokott neve „Április 4”,[26] szintén a felszabadulásra emlékeztet, az ott távolabb a Láng,[27] ez itt a budai oldalon a „Goli”,[28] ha megerőltetjük szemünket, láthatjuk az Egyesült Izzót[29] és tovább jobbra egy képzeletbeli köríven, az óramutató járásának irányában a MÁVAG és a Ganz Vagon műhelyrengetegét és magasépületét.[30] Itt nem messze a Gellért-hegytől, a Rózsadomb tövében egy új üzem, villának is beillenék, a Ganz Villany:[31] mind megkeresi őket a szem és megnyugszik a szív. Ez mind a mienk, a dolgozó népé, örökké és visszavonhatatlanul, mint maga a magyar szabadság. Ezt a sok szépséget és erőt mind megkíséreltük az Útikönyvben megérzékeltetni, rámutatni, egységbe fogni.
Új műfaj az Útikönyv s a leginkább ez az új benne. Az első olyan összefoglaló idegenforgalmi, turisztikai és honismereti könyv, amelyben megfelelő súllyal szerepelnek első tíz évünk nagy alkotásai. Itt nem egyszerűen a politikai szempont, a hazafiúi büszkeség vezetett bennünket, hanem az a meggyőződésünk is, hogy mint úti látványosság is az új a legérdekesebb a mai Magyarországon. Ezért írtuk le idegenforgalmi részletességgel Sztálinvárost, Komlót, Inotát.
Persze könyvünk Útikönyv s nem történelmi emlékeztető vagy a szocializmus építésének útmutatója. Célja az, hogy kedvet teremtsen az utazáshoz és hogy utazás, városnézés, természetjárás közben az olvasó-utazó látva lásson. Nem feledkeztünk meg természetesen arról, hogy felhívjuk a figyelmet egy-egy város legszebb pontjára, a legjobb bort mérő vendéglőkre. Elmondjuk, hol a legselymesebb a balatoni homok, hol a legtündéribb a Duna-kanyar kilátása, hol mérik a legjobb bort, hol a legszínesebb a bükki körkép, hol találkozhatunk szelíd őzikével, de azt sem hallgatjuk el, hogy Tiszán innen, Dunán túl, hol látogathatjuk meg a legjobban dolgozó, legérdekesebb termelőszövetkezeteket, népi fazekasokat vagy új, szocialista tervezésű lakótepeinket, óvodáinkat, iskoláinkat.
Még néhány szót az Útikönyv beosztásáról. Budapesttel kezdődik, mert hazánk fővárosa a legfőbb látnivaló is. A budai kirándulóhelyekről külön térkép tájékoztat. Általában minden olyan tájegységről, amely a természetjáróknak gazdag terepet nyújt a sportra és a barangolásra, külön térképet közlünk. Érdekessége az Útikönyvnek hazánk néprajzi térképe. A hagyományos, színes népviseletre és a népi művészet egyéb jelenségeire mindenütt a szövegben is felhívjuk a figyelmet.
Budapest ismertetése után a Dunántúl következik, hazánknak látnivalókban, műemlékekben és új alkotásokban egyaránt leggazdagabb része. Ahhoz, hogy a Dunántúl minden szépségét az Őrség ősi falvaitól a tatabányai medence kincseiig mind felsoroljuk és ismertessük, legalább ugyanekkora kötetre lenne szükségünk, mely csak a Dunántúllal foglalkozik. Egyszer talán erre is sor kerül. Észak-Magyarországot mutatja be a következő rész. Ez a természetjárók, a hegymászók, az erdőkedvelők paradicsoma, de itt van a miskolc-borsodi régi és új iparvidék s itt rejtezik a nógrádi hegyek közt a magyar nép ősi művészetének száz és egy bűvös-bájos emléke is. Az utolsó nagy fejezet az Alföld. Általános hiedelem még ma is hazánkban, hogy az Alföldön nem sok látnivaló van. Szeretnők, ha az útikönyv is hozzájárulna ennek a tévhitnek az eloszlatásához.
Az Útikönyvet végül a szónak szűkebb értelmében vett kalauz zárja le. Általános tudnivalók mellett itt található az IBUSZ-fiókok névsora, szállodák, éttermek, vendéglők, múzeumok, színházak felsorolása, szóval mindaz, amire az utasembernek az útiterv összeállításakor vagy már útközben szüksége lehet.
Az Útikönyv hazánk felszabadulásának tizedik évfordulójára jelenik meg. Ez a tudat rendkívüli örömmel tölti el azt a munkaközösséget, amely odaadó munkájával e könyvet létrehozta. Az az óhaj, hogy e nyomdatechnikailag igen bonyolult könyv 1955. április 4-re elkészüljön, valósággal szárnyakat adott a Budapesti Szikra Nyomda vezetőinek és nyomdászainak; az ő éjt nappallá tevő, igényes és pontos munkájuk nélkül e kötet nem büszkélkedhetnék a megjelenési dátumhoz némiképpen méltó nyomdai és könyvészeti kiállításával. Nyomdászokat, szerkesztőket, rajzolókat az a szándék vezérelte, hogy olyan Útikönyvet készítsünk, mely a felszabadulás tizedik évfordulóján hirdeti a párt politikájának helyességét, megmutatja győzelmeinek számos jelét, bizonyságot tesz a szocializmust építő magyar nép alkotó ereje és békevágya mellett és ugyanakkor szabad életünk második évtizedében is tanít a szülőföld megismerésére, forró hazaszeretetre és a felszabadító Szovjetunió iránti ragaszkodásra.
Jó olvasást kívánunk, kedves olvasó. És szerencsés utat!
Budapest, 1955. március 15-én.
- I.
III. Zemplén és Sárospatak a Magyarország útikönyvben
A ZEMPLÉNI-HEGYSOR[32]
Miskolc közlekedési szempontból egy ötágú csillag középpontja, ahonnét öt fontos vasútvonal vezet öt különböző irányban. Ezek közül négyet már bejártunk. Az első a Bükkön át, Eger–Miskolc között; a másik a Bükkalja és az Alföld felé; a harmadik végighalad az iparvidék központján, Kazincbarcikán, Putnokon, egészen Ózdig; a negyedik pedig nekivág a Boldva völgyének az északi barlangvidéknek. Az ötödik út Sárospatak, Sátoraljaújhely, a Zempléni-hegysor, Tokaj, Hegyalja és a Bodrogköz felé vezet. Látogassuk végig ezt is.
Lassan, kényelmesen indul a személyvonat Miskolcról, mintha időt akarna adni arra, hogy gyönyörködjünk a gyorsan változó tájban. Éppen csak elbúcsúztunk a Bükktől, de már ott kéklenek előttünk a zempléni hegyek, déli oldalukon az elkülönülő, magában álló Tokaji-heggyel. Délkelet felé az Alföld végtelen rónáját látjuk.
Utunk első jelentős állomása: Szerencs. Fontos vasúti csomópont. Pályaudvarára négy irányból futnak be a vonatok. Az Alföld felől érkező utas első érdekes élménye a több kisebb-nagyobb hegy, amelyek félköralakban futják körül a monoki erdőt. Tizenhárom kis vulkán nyomai ezek, magasságuk alig haladja meg a kétszáz métert.
Szerencs a kuruc időkben élte fénykorát. Rákóczi Zsigmondot itt választották Erdély fejedelmévé és itt temették el, a református templomban. A vártemplomokra emlékeztető, lőréses fallal körül vett csúcsíves stílusú, zömök épület másik érdekessége egy emléktábla, amely az 1607. évi Bocskai-féle országgyűlést örökíti meg Az emeletes saroktornyos Rákóczi-kastély késő reneszánsz stílusban épült. A XIII. századbeli várból ma már csak egy nagyméretű toronyrészlet áll.
A város a századfordulón a hegyaljai borforgalom középpontja volt, ma csokoládégyára, cukorka- és ostyagyártó üzemei révén közismert. A dombok túlsó oldalán Monok házai fehérlenek. Monokot külön kis hegycsoport veszi körül: a 340 méter magas monoki hegy,[33] a háromszáz méternél is alacsonyabb Őr-hegy és Kása-hegy,[34] a 256 méteres Fuló-hegy. Közöttük és a Hegyalja között kanyarog a Szerencs-patak.
Monokon született 1802. szeptember 19-én Kossuth Lajos. A kedves, földszintes, copf stílusú házat, amelyet néhány év előtt műemlékké nyilvánítottak, emléktábla jelöli. A községnek sok más látnivalója van: a két, 1800 körül épült templom, a régi későbarokk kastély, valamint a tornyos Monoki-várkastély, amelyet egy középkori vár maradványaiból építettek át.
Sárospatak
A Hegyalja és a Bodrogköz vidékének legnagyobb városa Sárospatak. Ötven műemlékét tartják számon, ezek között a híres Rákóczi-kastély történelmi nevezetesség, számos históriai esemény színhelye. Ebben a várban – a Rákócziak ősi fészkében –, volt I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona díszes esküvője,[35] itt született II. Rákóczi Ferenc,[36] aki országgyűlést is tartott a híres Lovag-teremben.
A reneszánsz stílusú vár a XVI. században épült, négy saroktornya közül három még teljesen ép. I. Lipót 1702-ben, a kuruc felkelés leverése után, a vár és kastély egy részét lebonttatta,[37] szerencsére így is sok szép része, lakótornya, bástyája maradt ránk.
A Rákóczi-vár ma múzeum, ahová kegyelettel lép be minden látogató. A Vörös-torony, a Perényi-szárny történelmi múltú helyiségei, a lakótorony Lovag-terme, a kápolna, a Rákóczi-szobák és a „sub rosa” terem mind-mind a kuruc szabadságharcok becses történelmi ereklyéit őrzik.
A kastély udvarának festett, árkádos, díszes lépcsőháza, az úgynevezett Perényi-loggia,[38] a reneszánsz ízlésnek talán legszebb magyarországi építménye. A híres „sub rosa” terem onnan kapta nevét, hogy boltíveinek közepén egy gyönyörűen mintázott kőrózsa díszlik.[39] Ebben a teremben Rákóczi szabadságharcának sok fontos politikai mozzanata játszódott le. A patinás falak közt – a Lorántffy-szárnyban – ma festők, szobrászok, művészek dolgoznak: Alkotók Háza lett.[40] A Bodrog-part festői kanyarulatában mindig látni néhány festőművészt, aki a hangulatos városka egy-egy kedves részletét örökíti meg vásznain. A gyönyörű kastély és környéke valóban művészeknek való hely. Még a Vár mögötti öreg bástyaomladékokra épülő cigánynegyed is festőt látvány. Fenn a hegyek közt, egy elhagyott kőbánya helyén parányi tengerszem csillog a napsütésben.
Sárospatak másik büszkesége: a közel ötszáz éves[41] főiskola. Az ősi pataki kollégiumban tanított Comenius Ámos, a XVII. század kiváló pedagógusa, korának egyik legnagyobb humanista tudósa. Ebben az épületben tanult Bessenyei György, Kazinczy Ferenc, Tompa Mihály, s irodalmi és tudományos életünk sok más kiválósága. A nagymúltú iskola ma a Rákóczi Gimnázium otthona.[42] A XVIII. században újjáépített barokk palotában 75 000 kötet könyvet és 2000 kéziratot őriznek.[43] Műemléknek számít a XV. századbeli gót stílusú katolikus és a XVIII. század végén épült református templom. Utóbbinak nagyharangját I. Rákóczi György fejedelem ajándékozta.
A Bodrog partján épült város környékén sok a kirándulóhely. A legkedveltebb közülük a Nyúlkút és a Radvány-völgy.
A Zempléni-hegysor fontos, régi fürdőhelye: Erdőbénye 234 méter magasan fekszik a tenger színe felett, 3000 holdas tölgy- és bükkrengetegben. Vasszulfátos ásványvizéről nevezetes. A fürdőház, a szálló és a kút-épület klasszicizáló stílusban épült. Az emeletes barokk Rákóczi-kastély érdekes műemlék.[44]
A szomszédos Olaszliszkán a Hegyalja legrégibb templomát találjuk.[45] Valószínűleg a XIV. századból való. Csonkatornya – gótikus támpillérekkel és csúcsíves ablakokkal –, még az Árpád-házi királyok idejében épült. A falu szüreti felvonulásai rendkívül látványosak. Bő termés esetén, nagy vigasságok közepette, huszárruhába öltöztetett, hordón ülő fabábut köszöntenek fel tréfás rigmusokkal a fiatalok. Érdemes meghallgatni az ősi kapás-verseket is, amelyeket a felvonulás résztvevői utcahosszat szavalnak.
Tolcsva Erdőbényéhez esik közel. Érdekes látvány templomának árkádos, hagyma-alakú fatorony sisakja. Az egyik gazdaság telepén még látható az a viharágyú, amellyel a múlt században, külföldi babonák nyomán, a természet ellen hadakoztak a derék szőlősgazdák. Később – amikor rájöttek, hogy a viharágyú semmit sem használ –, a szüreti mulatságok nélkülözhetetlen velejárója lett az éktelen lövöldözés
A Hernád-völgye
Szőlőkkel borított domboldalakon kanyarog a vonat. Balról a Cserhát, jobbról a Zempléni-hegysor kíséri a széles, termékeny Hernád-völgyét. A nép Hideg-völgynek nevezi, mert itt érkeznek hozzánk a Tátra felől a hűvös szelek. Ősi, históriai táj ez. Minden szurdok, csapás, hegy, dombhajlat a magyar történelem egy-egy hősi, vagy tragikus emlékét idézi.
A vidék látványa azonban nem engedi gondolatainkat a múltba kalandozni. Lépten-nyomon a ma lüktető életének jelenségeire, a táj kialakításának emberi nyomaira bukkanunk. Onga és Alsózsolca között törpe vízierőművek egész sora segíti az öntözésen kertgazdálkodást. A Hernád-völgy Miskolc elsőrendű fontosságé zöldövezete. A környéken fontos ipari nyersanyag-lelőhelyeik vannak. A hegyoldalakban lignitet, üveggyártáshoz szükséges kvarchomokot bányásznak és a kohászat egyik fontos alapanyagát, a bentonitot is itt lelik. Rátka, Mád, Erdőbénye, Szegilong, Sárospatak és Füzérradvány kaolint ad, Fony és Regéc[46] környékén vasoxidot rejt a föld gyomra. Abaújszántó, Kéked és Felsőgagy határában jód- és kéntartalmú forrásvizek buzognak.
Északabbra festői várromok néznek le ránk a magasból, Regéc, Boldogkő vára sok-sok csatát látott omladékai. Körös-körül erdő és végeláthatatlan szőlőkaró-rengeteg. Sok apró község mellett visz el utunk, a domboldalakon mindenütt présházak, pincék kandikálnak ki a zöld lombok közül. Itt-ott szürke kőbányák ásítoznak.
A Hegyköz nyugati kapujában, nyolcszáz éves, ódon, városias jellegű falu nyújtózik a hegyoldalban: Gönc. Országos hírű nevezetessége a gönci hordó. Űrtartalma 140 liter, valamikor Európa-szerte elismert űrmérték volt. Gönci borkereskedők szállították az elmúlt századokban Hegyalja híres borait Lengyelország felé, s a rendelések mindig gönci hordóra szóltak.[47] Itt fordította magyarra Károli Gáspár a Bibliát, amelyet a szomszédos Vizsolyban nyomtattak ki 1590-ben. A község látnivalói: egy copf stílusú kastély,[48] a XIV. századbeli kolostor-romok, a hajdani Omodé-vár[49] megmaradt faltöredékei és a többszáz éves pincék, amelyek sűrűn behálózzák az egész hegyoldalt. A környék fontosabb kirándulóhelyei: Mátyás király kútja, a füzéri és regéci vár, Boldogkőváralja és az Aranyos-fürdő.
Göncről másfél órás sétával, nem túl meredek úton, szántóföldek, szőlők, erdők, ligetecskék mellett, a csacsogó Vörös-patak mentén Telkibányára juthatunk el, a Zempléni-hegysor egyik legszebb fekvésű községébe. A bájos falucska üdülőjéről és aranybányájáról nevezetes.
A Zempléni-hegysor kisebb-nagyobb hegyek összefüggő láncolata. Nyugat felől a Hernád, keletről a Bodrog és a kis Ronyva-patak határolja. Az öt-hatszáz méteres átlagos magasságból csupán az országhatár mentén lévő Nagy-Milic-hegy emelkedik ki, csaknem nyolcszáz[50] méteres csúcsával. A hegysor keleti sarkában magasodik a festői Sátor-hegy. Lábánál kedves, hangulatos városkát találunk, a felvidéki szabadságküzdelmekben nagy szerepet játszó, történelmi múltú Sátoraljaújhelyt. Itt nevelkedett Kossuth Lajos, számos írását őrzik a város levéltárában. A műemlék jellegű épületek közül a legnevezetesebb a klasszicizáló stílusú régi megyeháza. Dísztermének falát az ónodi országgyűlést ábrázoló hatalmas festmény ékesíti. Az Ady Endre téren és a Kazinczy utcában több érdekes koraeklektikus épületet láthatunk. Ha Sátoraljaújhelyen tovább időzünk, feltétlenül keressük fel a Bodrog-parti strandfürdőt,[51] s a Ronyva-patak melletti gyönyörű parkot. Igen kedves látvány a „Kávédarálónak” becézett kis helyi vonat: a Radvány felé közlekedő vasút,[52] mely itt úgy jár az utcák, a házak, üzletek, vásárosok között, mint másutt az autóbusz és a villamos.
A város környéke tele van pompás kirándulóhellyel. Néhány perces sétával megközelíthetjük a Várhegy északi oldalán fekvő fenyveserdőt, s tovább menve csakhamar elérjük a Nyugodót, ahonnét a sárospataki és abaúji hegyek festői látképe tárul elénk. Dél felé az Alföld síkjára látunk, délnyugatra Tokaj Kopasz-hegye púposodik. A környék kedvelt kirándulóhelye még a Kecskehát, a Sátor-hegy, a Kövesd[53] és a Szár-hegy is.
Mennél jobban letérünk a járt utakról, annál festőibb a vidék. Szelíd báj ömlik el a tájon: hosszú sudár égerek, szőke nyírfák, szamócaillattól terhes rétek között kanyarognak az utak: a kirándulók szívesen választják barangolásra a völgyek erdő borította lankáit.
Sátoraljaújhelytől északra fekszik Széphalom, Kazinczy Ferenc egykori lakóhelye. Ha erre járunk, feltétlenül keressük fel a költő oszlopos, görög templomot utánzó mauzóleumát. Benne Kazinczy dolgozó- és hálószobája.[54] A szép épületet Ybl Miklós tervezte. Érdemes ellátogatni az országhatár mentén fekvő Hollóházára is. Az odavezető útvonalon találjuk hazánk egyik legregényesebb váromladékát, a hajdani Füzéri-vár romjait. Füzérradvány XVIII. századbeli kastélyát Ybl Miklós építette át. Ma gyermeküdülőhely.[55] A kastély festői környékén nyaranta vidám gyermekkacagástól hangos a határ.
Tokaj
A Bodrog és a Tisza találkozásánál, a folyó árterületéből meredeken emelkedik ki a Zempléni-hegysor legdélibb csúcsa, az 515 méter magas Tokaji-hegy. A nép Nagy-hegynek vagy Kopasz-hegynek is nevezi. Fátlan csúcsáról messzire ellátni: tiszta időben a Kárpátok vonulatára, kelet felé pedig a szeszélyesen kanyargó szőke Tiszára. Tokaj vulkánikus talaján és a Hegyalja délre nyúló lejtőin terem a világhírű „tokaji”, amelyről Voltaire azt írta, hogy „e borban erő és édesség van, amitől újjáéled az ember. Ez a bor az agy minden rostját mozgásba hozza és a szellem, a jókedv sziporkáinak varázslatos tűzijátékát csalja elő a lélek mélyéről”. A világhírű férfiak elismerő sorainak se vége, se hossza nincs. Anatole France, Kossuth, Cromwell, Erasmus és Hunyadi János – mind-mind dicsérői ízének, zamatának. Schubert bájos kis dalt komponált „Lob des Tokayers” címmel az isteni nedű dicsőítésére. Mikszáth Kálmán a „Különös házasság” című regényében említi, hogy a Benczur-huszárok parancsnoka díszlépést és tisztelgést vezényelt a hegynek, amikor serege elvonult előtte. A hegy megérdemli a tiszteletadást. A borvidék híre és tekintélye évszázados múltú. Alig van nagy alakja az európai történelemnek, aki ne beszélt volna rajongással róla.
A tokaji bor titka: a vulkáni málladékkal keveredő lösztalaj, a napsugarat visszaverő világosszínű homok és a hosszú, száraz, meleg ősz, mely ennek a vidéknek éghajlati sajátsága. A vulkánikus eredetű kemény kőzettel a csákány is alig birkózik meg, de amikor elporlad – évmilliók kellenek ehhez –, akkor alig akad nála jobb talaj, különösen a szőlő számára. Az itt szüretelt borban mintha az egykori tűzhányók lávája forrna és törne fel.
Tokaj leghíresebb bora: a hárslevelű, a furmint és a muskotály. Az aszú nem szőlő, hanem borfajta. Hazánkban egyedül csak itt szüretelhető, mert csak az itteni szőlővidék kap annyi napfényi, mely az „aszúsodást” elősegíti. Ha a Nyírség felől bőven jön meleg levegő, a szőlőt a rendes szüretidő után is a tőkén hagyják, ilyenkor szinte magától megaszalódik, s olyan lesz, mint a mazsola. Az aszúsodás tulajdonképpen a szőlő nemes rothadása. A tokaji aszú úgy készül, hogy a „mazsolaszemeket” lekvárrá tapossák, s azután musttal megöntözik. Aszerint, hogy egy gönci hordó mustba hány puttony aszúpépet tesznek, annyi puttonyos az aszúbor. A tokaji aszúval egy 1655-ös törvénycikkben találkozunk először.[56]
A tokaji szőlővidék zárt terület: idegen szőlőtőkét tilos ide behozni. A zárt területű borvidékhez 32 község tartozik. Ez a 32 község mindössze 6 négyzetmérföld.[57]
A műemlékek közül az emeletes Rákóczi-kastélyt, a XVI. század végén épült Rákóczi-kúriát nézzük meg. Érdekes látványosság a csillagboltozatos földalatti teremmel ellátott Rákóczi-pince is. Ezen a vidéken egyébként számos, a Rákócziak nevével jelölt, ősi, történelmi nevezetességű pincét találunk, mert a Rákócziaknak nemcsak sok váruk, kastélyuk, hanem sok szőlőjük és borpincéjük is volt.
Tokajnak nemcsak bora, vize is nevezetesség: itt találkozik össze a Tisza és a Bodrog. Aki a tokaji strandon fürdik, egyszerre két folyó vizében lubickolhat. Nyáron a strand körül és végig a partokon, eleven fürdő- és vízisportélet folyik. A tiszai part mentén kényelmes kabinok sorakoznak; a parti föveny pedig olyan selymes és finom, hogy fölveszi a versenyt talán még a balatonival is.
Akik Tokajon[58] járnak, látogassanak át Tarcalra is: innen vezet a legkényelmesebb, legszebb út a Kopasz-hegyre. Ősrégi község, a krónikák szerint Tarcal vezértől kapta nevét; sok honfoglaláskori sírt találtak környékén. Virágzó település lehetett, de a tatárok is, törökök is feldúlták. 1849-ben Klapka hős honvédei vívtak itt kemény csatát az osztrákokkal: ennek emlékét díszes, feliratos obeliszk hirdeti.
Bodrogköz
A Tisza és a Bodrog közötti széles, sima lapályt nevezzük Bodrogköznek. Homokos felszínén kitűnő burgonya és gyümölcs terem. A két folyó termékeny közén virágzó, fejlett gyümölcskultúrájú termelőszövetkezeteket találunk. Valamikor a holt folyómedrek világa volt ez a vidék. A gátak megépítése előtt gyakran előfordult, hogy gyakorlatlanabb hajósok eltévesztették a folyó medrét, s kitévedtek a rétekre.
A Bodrogköz déli csúcsában, alig valamivel Tokaj felett, két falu áll szemben egymással, a Tisza balpartján: Kenézlő és Vencsellő. Történelmi anekdota beszél erről a két faluról. Valamikor nagy csata dúlt környékükön. A magyarok a balparton álltak fel, az ellenség a jobbon. Mielőtt az ütközet megkezdődött volna, a két vezér nyílpárbajt vívott egymással. A Tisza két partján a magyar Kenéz és a cseh Vencel álltak szembe, s amikor elröppentették nyilaikat, Vencel szíven találva rogyott össze. Ahonnan Kenéz lőtt, ott épült később Kenézlő község, a másik parton pedig Vencsellő.[59]
A Bodrogköz tulajdonképpen egy óriási méretű homokasztal, amelyet azonban zöldellő ligetek, üde csalitosok tarkítanak. Ősi népszokásokat és hagyományokat őrző kisebb falvakat találunk errefelé, mint például Tiszakarád, Bodroghalom, Cigánd, Ricse, Pácin, Semjén, Láca.[60] Egyikben-másikban gyönyörű műemlékekre bukkanunk – így a Karcsa-patak mentén épült Karcsán: hazánk egyik legszebb román kori templomára. A nyugati homlokzat bélletes, oszlopos kapuzata fölött – az oszlopok fejezetén szépen faragott akantuszlevelek – két, konzolokat tartó kőoroszlán; ezek fölött sokárkádos oromfal. Déli homlokzatán három rózsaablak, s egyszerűbb román ízlésű kapu. A templom faragott kövekből épült, a szentély téglából: ez hajdan román stílusú körkápolna volt. A templom bádogtetejét Schulek Frigyes, a budapesti Halászbástya tervezője készítette, aki az építményt a múlt század végén megújította.[61] Szép a templom belseje is: a faragott román oszloptők, a lapos famennyezetű hajó, a boltíves szentély, a két orgonakarzat. A dalmát-olasz jellegű román stílus egyik legszebb, legépebb emléke hazánkban.
Bodrogköz dúsan termő lapályát északon az országhatár és a Sátor-hegy zárja le, nyugat felől a Hegyalja szőlő vidéke mosolyog a rónára, délen pedig mint egy óriási felkiáltójel, a Tokaj-hegység[62] kopasz feje int búcsút látogatóinak.
Magasra emeli szőlőlevéllel díszített bazaltsapkáját, – mintha köszönne…
Jegyzetek
[1] Magyarország. Útikönyv. Második kiadás. Panoráma, Budapest, 1967. 6. o.
[2] Uo.
[3] Magyarország. Útikönyv. Szerkesztette: Boldizsár Iván. IBUSZ, Budapest, 1955. (a továbbiakban: Útikönyv 1955)
[4] Lásd ezt összegző kötetét: Boldizsár Iván: Lebegők. Egyéni és nemzedéki önéletrajz századunk harmincas éveiből. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989.
[5] Boldizsár Iván: Keser-édes. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1987. 167. o.
[6] Vö.: Szabó Bálint: Új szakasz az MDP politikájában 1953–1954. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984. Szélesebb összefüggéseiben: Gyarmati György: A Rákosi-korszak. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltára – Rubicon-Ház Bt., Budapest, 2011. 328. skk. o.
[7] Szabó Zoltán: Szerelmes földrajz. Nyugat kiadása, Budapest, 1942.
[8] Vö.: Czigány Lóránt: Utószó. In: Szabó Zoltán: Szerelmes földrajz. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 151–152. o.
[9] Boldizsár Iván: Véres lap = Hétfői Hírlap, 1956. 4. szám, 1956. október 29. 1. o. In: 1956 sajtója. Október 23. – november 4. Válogatás. Válogatta: Szalay Hanna. Kolonel Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1989. 148–149. o.
[10] The New Hungarian Quarterly. Vol. I. No. 1., 1960. szeptember, belső borító. A „new” jelző az 1936–1942 között megjelent hasonló című folyóirattól való megkülönböztetést szolgálta, amely szintén a külföldi értelmiséget kívánta megszólítani. A kádári „kiegyezés” jelenségéről szélesebb összefüggéseiben lásd: Németh József: Értelmiség és konszolidáció 1956–1962. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1988.
[11] Vö.: Boldizsár Iván: Szülőföldünk, Európa. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985. 21–32. o.
[12] Magyar irodalmi lexikon. Főszerkesztő: Benedek Marcell. Első kötet A-K. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963. 173. o.; A magyar irodalom története 1945–1975. III/1. kötet. A próza. Szerkesztette: Béládi Miklós – Rónay László. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. 316–320. o.
[13] Boldizsár Iván: Szépecske haza. Kozmosz Könyvek (Móra Ferenc Könyvkiadó), Budapest, 1978.
[14] Zempléni hegység útikalauz. Szerkesztette: Nagy Lajos. Sport Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1958. 208 o. + 16 o. képmelléklet. Megjelent 6050 példányban. A kötet szerzői munkaközösségében több sárospataki kötődésű személyt találunk: Dévai Jenő, Hegyi József, Román János, Újszászy Kálmán.
[15] Tamaskó Ödön: Zempléni hegység. Bibliotheca Kiadó, Budapest, 1958. 116 o. + 72 o. képmelléklet + térképmelléklet. Megjelent 3150 példányban.
[16] Aba Iván: Budapest–Tokajhegyalja–Sárospatak. Panoráma, Budapest, 1961. 124 o. + 16 o. függelék. Megjelent 4600 példányban.
[17] Zempléni hegység útikalauz. Szerkesztette: Nagy Lajos. Sport, Budapest, 1967. 196 o. + szövegközi képmellékletek + térképmelléklet. Megjelent 4000 példányban. A kötet szerzői munkaközössége az első kiadáshoz képest jelentősen átalakult.
[18] Útikönyv 1955. 5–10. o. A szöveget eredeti formájában, de a mai helyesírás szerint közöljük.
[19] Bedeker vagy bedekker: a kifejezetten gyakorlati információkat tartalmazó útikönyveiről ismertté vált német Karl Baedeker (1801–1859) kiadójáról elnevezett kiadványtípus.
[20] Részlet Berzsenyi Dániel „A magyarokhoz” [Romlásnak indult…] című költeményéből.
[21] A budai középkori várfal-rendszer helyreállítása 1950-ben kezdődött.
[22] Az utalás a moszkvai Lomonoszov Egyetem épületére vonatkozik; a mai Veréb-hegy 1935–1999 között viselte Lenin nevét.
[23] Ma: Andrássy út
[24] A Népstadion (2002-től Puskás Ferenc Stadion) 1953-ban nyílt meg. 2016-ban lebontották, a helyén a 2019-ben megnyílt Puskás Aréna áll.
[25] A Weiss Manfréd által alapított gyárváros 1950–56 között viselte a Rákosi Mátyás Művek nevet, majd Csepel Vas- és Fémművek néven működött.
[26] Az egykori Április 4. Gépipari Művek, illetve az államosítás előtti jogelődje, a Röck István Gépgyár kelenföldi, Budafoki úti ingatlanáról van szó.
[27] Az egykori Láng Gépgyár angyalföldi, Váci úti ingatlanáról van szó.
[28] Az egykori Goldberger Textilgyár óbudai, Perc utcai ingatlanáról van szó.
[29] Az egykori Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. (Tungsram) újpesti, Váci úti ingatlanáról van szó.
[30] Az egykori Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár Kőbányai úti ingatlanáról van szó.
[31] Az egykori Ganz Villamossági Művek Lövőház utcai ingatlanáról van szó (ma: Millenáris park).
[32] Útikönyv 1955. 489–500. o. A szöveget eredeti formájában, de a mai helyesírás szerint közöljük.
[33] A 337 méter magas Nyírjesről lehet szó.
[34] A 284 méter magas Kassa-hegyről lehet szó.
[35] Tévedés: I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona esküvőjét 1666-ban Zborón tartották; a házaspár később gyakran tartózkodott Sárospatakon.
[36] Tévedés: II. Rákóczi Ferenc a közeli Borsiban (ma: Szlovákia) született.
[37] A fogalmazás kissé eufemisztikus: valójában a külső várrészeket (bástyákat) felrobbantották, a Vörös-tornyot pedig használhatatlanná tették; ekkor dőlt le a ma is csonka délkeleti saroktorony.
[38] Mai elnevezése: Lorántffy-loggia; 1646-ban Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony építtette.
[39] Nem mellékesen 1670-ben itt zajlottak „sub rosa” – azaz a rózsa alatt – a Wesselényi-összeesküvés megbeszélései.
[40] A Rákóczi várban 1947-től 1959-ig működött a Művészek Alkotó Otthona.
[41] Helyesen: 425 éves; a református kollégiumot 1531-ben alapították.
[42] A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma 1952–1990 között állami Rákóczi Gimnáziumként működött.
[43] Tévedés: a Nagykönyvtárnak helyet adó ún. Nagykollégium épülete 1806–1849 között épült fel, klasszicista stílusban.
[44] Az épület ma Szirmay-kastély néven ismert; a késő barokk stílusú homlokzatot a 18. század második felében Szirmay Ádám építtette.
[45] Tévedés: ennél korábbi a Bodrogolasziban található román stílusú Árpád-kori templom, amely a XII. században épült.
[46] Regéc mindenütt Regőcként szerepel a szövegben.
[47] A gönci hordó űrmértéke sokáig változó volt, végül a kereskedelmi forgalom számára 136 literben rögzítették. Természetesen tokaji bort ebben nem csak gönci kereskedők szállítottak.
[48] A Pálffy-kastélyról van szó.
[49] Más néven Amadé-vár, a nevét a birtokos Aba Amadéről kapta.
[50] Helyesen: csaknem kilencszáz, pontosan 895 méter.
[51] A Sátoraljaújhelytől négy és fél kilométerre található felsőberecki strandról van szó.
[52] A keskeny nyomközű vasút vonalai 1913–1927 között készültek el, a hálózatot 1976–1980 között számolták fel. Füzérradványt a vasút nem érintette, helyesen a Füzérkomlós felé közlekedő vasútról van szó.
[53] A Köves-hegyről lehet szó.
[54] Tévedés: a Kazinczy Ferenc Emlékcsarnok nem mauzóleum, mert nem Kazinczy sírja fölé építették. Az épületben Kazinczy relikviákat állítottak ki; dolgozó- és hálószobát nem rendeztek be.
[55] A kastély 1949-től 1961-ig volt állami gyermekotthon, illetve gyermekkórház.
[56] Az utalás III. Ferdinánd 1655. évi IV. dekrétuma 79. cikkelyére vonatkozik („A hegyvám beszedése, valamint a fekete és aszú szőlő begyűjtési körül becsúszott némely visszaélések megszüntetendők”). Zelenák István újabb kutatásai alapján a tokaji aszú első, korabeli iratokban dokumentált említési időpontja: 1571.
[57] A borvidék mai területe 5500 hektár, s az időközbeni helységösszevonások miatt 27 település alkotja.
[58] Helyesen: Tokajban
[59] Ma: Gávavencsellő, létrejött 1971-ben két község, Gáva és Vencsellő egyesítésével.
[60] Helyesen: Lácacséke; ugyanis Láca és Cséke községeket 1950-ben egyesítették.
[61] Az előnytelen megjelenésű bádogtetőt az 1967–1969. évi rekonstrukció során zsindelyre cserélték.
[62] Helyesen: Tokaji-hegy