Látószög
Olvassa el rovatunk legújabb, vagy böngésszen a régebbi tartalmak között
Papp Dénes: Fivérek a láthatáron
Egy verseskönyv, amely három szerzőt tudhat magáénak, talán érdekes. Egy verseskönyv, amely három testvér írásait fűzi egybe, szimbólum. A családi egység jelentés- és jelentőségteljes képét
A.Gergely András: Táncpoézisek, táncelméletek, térképzés és a mozgás ontológiája
A L’Harmattan könyvkiadó által indított kötetsorozat, amely a tánctörténet klasszikus korszakait idézi föl, s ezen belül a magyar táncpoéták nemzetközi rangú „hagyatékát” teszi elérhetővé, méltán
Kováts Dániel: Professzori székfoglaló helyett
Kedves Hallgatóim! Székfoglaló előadást nem kell tartanom, hiszen egy címzetes egyetemi tanárnak nincs tanszéke. Mégis szólnom kell. Két okból. El kell mondanom először is a
Németh József: Nemzeti történelem – technikai kultúra
Tudománytörténeti fordulópontok a 18. század végéig Milyen volt a technikai kultúra és a természettudományos műveltség Magyarországon a honfoglalás utáni századokban? Hazát teremteni –
Kelemen Judit: Zempléni verbunkos konferenciák
A hegyaljai Tállyán nyugvó Lavotta János halálának bicentenáriuma alkalmából 2021-ben megjelent tanulmánykötet harminc esztendő tizenkét zenetudományi konferenciájának előadásaiból ad válogatást. A magyar zenetörténet sajátos stílusa
Széman Emese Rózsa: Adorjánné Weress Margit levelei Reményik Sándorhoz
Kegyelmi pillanatban éreztem magam, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kézirattárában az Áprily-, majd a Reményik-hagyatékban Adorjánné Weress Margit leveleire bukkantam.[1] Ezen az sem változtatott,