Vers-idő
Harangzúgás ismétlődése –
mikor a hangok összeérnek
(mint a fiókákkal telt fészek).
Újrakezdeni mégis – mégse –,
és szonetté dermed az idő –
néhány szónyi, lusta tettetés,
összesűrűsödő mintha, és
sóhajtásnyi, éles levegő.
És már nem én, csak a néhai
önmagam szavait hallani:
mint madár, mint harang, mint fészek,
mint idő, mint mégis – úgy élek.
Mint cserép a tetőléceken,
a verset szavakkal elfedem.
onnan
Azért néha imádkozol,
békét így teremtesz talán
a bibliai szó jogán,
hátha a fény hozzád hajol.
Hátha – de ez se vígasztal,
már semmi – a költészet sem,
az állandósult véletlen,
a néha terített asztal,
a köszöntők, meghívások,
a vállon veregetések –
a szorítóan kemények…
Mindez csak sejthető indok:
minden hangot ide szánok,
s megváltást onnan remélek.