kivétel
azt hittem folytatásod leszek
s hogy maradunk kivételek
de képtelenség téged megtartani
cigarettád illékony füstje körbeússza
a mélyrétegek kristályhibáit
nyűgösen nyikkan a szék
ahogy az ölembe kucorodsz
– leáztatott bélyegek vagyunk
üresen tátognak bennünk a szavak
s ahogy kidöntött fa törzsén hever a beteg nyár
és átadja kihűlt üdvözletét
úgy holnap tőled is védelmi pénzt
kér majd a megvakult emlékezet
felébresztett félelem
eluralkodott rajtunk a tettetés
szorongásod mindent megmérgezett
beteg szeizmográfom lettél
rám alvadtál mint a vér
s ha tekintetem a zebrán átkísért
mindannyiszor elvágtunk egy köldökzsinórt
– mégsem haltunk bele:
magadba gyűrtél mohón újra és újra
mint amikor nagylánnyá avattalak
minden más hamis volt
az utca a ház a nyakadba lehelt csók
jöttél valahonnan idegen arccal
kézenfogtál hogy el ne vesszek
villamoskocsikat ringatott a kiskörút
és szakadt bélésű kabátját ránk
terítette az esőbe hajló mocskos délután