Kívánság
A futrinkabogár, akit nem is úgy hívtak, azt szerettem,
mert kívánni lehetett olyankor, amikor összeragadtak,
és a néni szerint akkor teljesült, mert sokat jártunk
ki együtt a bukorhátra, mert mi így hívtuk. És ott volt
a fia is, mert mi barátok voltunk, de nem jók vagy
legalábbis nem sokáig. De azt hiszem, akkor teljesült.
Egy kicsit. Utána sokszor kerestem a futrinkabogarakat,
akiket nem úgy hívtak. Nagyítóval figyeltem őket,
meg a lábukat is. Egyszer hangyák vitték a hátukon
a bogarat, aki akkor már nem élt. Később csak
egyszer láttam összeragadt bogarakat, akiknek már
ismertem a nevét. És a kívánságom nem teljesült.
A radírokra és a ceruzákra vigyázni kellett az iskolában,
vigyázni kellett nagyon, mert nem volt sok cigány, de
a felnőttek kicsit féltek tőlük. Azt mondták, a cigányok
lopnak, és hogy mindig mossak kezet iskola után.
Néha koszos kézzel mentem haza, mert tavasz volt,
és olyankor nyíltak azok a szép virágok, amiket szedni
lehetett. Anyukám olyankor mindig boldog volt, és
vázába tette őket, és meg is locsolta, mert én szedtem.
A kislányt, akinek szép neve volt, széttépték a kutyák
annál a kerítésnél, mert virágot szedett a házak elől.
A kislányt széttépték a kutyák annál a kerítésnél,
mert virágot lopott. És nem jött többet iskolába, mert
azt mondták, a cigányok ilyenek.