Polcravaló – Főszerkesztői könyvajánlók
Viga Gyula kutatói pályája elsősorban Miskolchoz, a Herman Ottó Múzeumhoz kapcsolódva teljesedett ki. A javak cseréjét, a táji gazdasági kapcsolatok történeti néprajzát több mint harminc
Viga Gyula kutatói pályája elsősorban Miskolchoz, a Herman Ottó Múzeumhoz kapcsolódva teljesedett ki. A javak cseréjét, a táji gazdasági kapcsolatok történeti néprajzát több mint harminc
Hargitai Lajos emblematikus alakja a hazai népművelésnek. Mindent megtanult, ami erről a szakmáról fontosnak mondható, a munkája mindig komoly változásokat eredményezett a településen, ahol dolgozott.
Bolvári-Takács Gábor évek óta foglalkozik a sárospataki neveléstörténeti hagyomány társadalmi hatásmechanizmusának vizsgálatával. Publikált az öregdiák-mozgalomról, emellett az ún. „pataki szellem” ideológiai és szociológiai összetevőinek Sárospatakon
A Magyar Kultúra Napja – lényege és szándéka szerint – nemzeti imádságunk, a Himnusz 1823. január 22-ei születésének, kéziratos véglegesítésének emlékünnepe. Közösségi létezésünk megtartó szellemét
A Tisza túlpartjáról a németek lőtték a falut, így akarták az oroszokat, románokat lelassítani az előrenyomulásukban, ám ők már a szomszéd községben jártak, felénk tartottak.
Kodály Zoltánnal, mint tanárral, az 1949/50-es tanév kezdetén találkoztam először, a Zeneakadémia kistermében tartott népzeneóráján. Ez a találkozás keveset árult el számomra nevelői nagyságából. Először
Lehetséges, hogy mikor már a Mircea Eliade-i értelemben vett profán időt nem szervezik, nem törik meg és nem töltik fel a maguk szakralitásával és ciklikusságával
A régi temetőből indultunk, egy kölcsön szekéren, amelyet egy kölcsön ló húzott. Kiléptünk a faluból a Tarcal felé vezető úton, de az új temetőnél balra
Vesztésre állok Az ösvény a szürkületbe tart. Nem átadás, csak szembesülés a tér véges formáival. A rét szélein fodrozódó horizont szürke agóniája ez.
Elégtétel A csendből már mindent kiszakítottam, most itt ülök a falak árnyékában, s látom, a tündérkürt szirmai között megint én vagyok az illedelmes